Nagy várakozás előzte meg a Siófok elleni idegenbeli bajnokit. A roppant izgalmas és fordulatos első játékrész után kétgólos előnyben voltunk szünetben, de a második játékrészben parádésan játszó csapatunk sima győzelmet aratott.

A Siófok kezdte a meccset, nálunk Leynaud állt a kapuban, előtte a Lukács, Kristiansen, Brattset, Amorim, Oftedal, Görbicz hatos kezdett. Az első gólt Pena révén a hazaiak szerezték, majd Böhme növelte a siófoki előnyt. Az első gólunkra öt percig kellett várni, Görbicz Anita szerezte (2-1). Tíz perc után 4-2-re vezettek a hazaiak, védekezésben jól működött a csapat, de támadásban több hibát is elkövetünk. A 14. percben Oftedal és Kristiansen góljait követően döntetlen volt az állás (4-4), majd Lukács góljával már mi vezettünk, és jött is a hazai időkérés. Lukács ismételt majd  Oftedal kapott véleményes kiállítást, de Leynaud Such ziccerét fogta. A hazai emberelőny nem tartott sokáig, Tomori kapott kétperces kiállítást. Nze-Minko is meglőtte első gólját (4-7), majd Kobetic értékesített egy ajándék hetest. Húsz percnyi játék után két góllal vezettünk. Such gólja után Kobetic hetessel egyenlített (7-7). Kristiansen újra megszerezte a vezetést nekünk, Niombla egyenlített, majd Nze-Minko és Jezic talált be (9-9). Fordulatos maradt a meccs, Kristiansen a kapufát találta telibe, Such pedig visszavette a vezetést a Siófoknak, ekkor kérte ki Danyi Gábor is első idejét. Hatottak az edzői tanácsok, Oftedal lőtte 10. majd a 11. gólunkat is, és máris vezettünk. Nem tartott sokáig sajnos, Niombla egalizált, majd Snelder kapott kétpercet, mi pedig hetest, amit Kurtovic értékesített (11-12). Emberelőnyünket Görbicz Anita váltotta gólra. Kobetic gólját követően Nze-Minko harcolt ki hetest, ami Kurtovic higgadtan értékesített, így félidőre kétgólos, 14-12-es  győri vezetéssel mehettek a csapatok az öltözőbe.

Solberg váltotta Leynaud-t a kapuban, és góllal nyitottuk a második játékrészt, Brattset révén, majd Kristiansen is betalált (12-16). Hársfalvi csökkentette a hazaiak hátrányát, majd Kobetic talált be. Tomori egyre olvasztotta előnyünket (15-16), de Nme-Minko szép egyéni megmozdulás végén szerzett gólt. Edwige-et állították ki, de Kobetic hetese kimaradt. Emberhátrányban ziccert hibáztunk, majd teljes létszám mellett előbb Görbicz, majd Lukács tálat be, és máris három volt az előny (16-19). A hazaiak második időkérése után Oftedal szerezte az újabb gólt, majd a hazaiak támadtak nagyon hosszan, végül Pena csak betalált passzívnál. Oftedal gyorsaságát nem tudták követni a hazaiak (17-21), majd Lukács gólja után az addigi legnagyobb, 5 gólos előnyt harcoltuk ki negyed órával a vége előtt. Hetest kapott a Siófok, ezt Pena értékesítette, majd gyorsan válaszolt Lukács. Oftedal gólját követően 24-18-re vezettünk, ki is kérte Bent Dahl harmadik idejét is. De ez sem segített, Oftedal és Lukács góljára Pena válaszolt, majd Görbicz Anita érkezett (19-27). Nze-Minko kilencre növelte az előnyünket, majd Snelder kapott jogos kétperces kiállítást. Lukács gólja után már tíz volt közte (19-29), innen csak a győzelem mértéke volt kérdéses. Kobetic gólja után Aousten talált be, Nze-Minko pedig a harmincadik győri gólt szerezte meg. A végeredmény 30-21.

Győri Audi ETO KC:
Kari Brattset Dale 2, Görbicz Anita 4, Stine Oftedal 7, Veronica Kristiansen 3, Lukács Viktória 7, Amanda Kurtovic 2, Estelle Nze-Minko 7