Hosszas egyeztetéseket követően a dán kormány megerősítette, megrendezik a női kézilabda Európa-bajnokságot. A kontinenstorna azt követően vált kérdésessé, hogy a társszervező ország, Norvégia a COVID-helyzetre tekintettel visszamondta szervezési jogát. Dánia így egyedül, komoly előírásokkal, ún. buborék-rendszerben szervezi meg az Európa-viadalt. A magyar nemzeti válogatott csoportmérkőzései Koldingban kerülnek lebonyolításra. Az EB december 3-án rajtol, addig két felkészülési mérkőzés vár a mieinkre Svédországban – az első november 28-án 16:30 kezdettel kerül megrendezésre.

A dán kormány döntését követően a szervezők közölték a pontos helyszíneket is. Jelen állás szerint az Európa-viadalon 16 ország válogatottja szerepel, és összesen 47 mérkőzés kerül megrendezésre. A csoportkörben Kolding (a magyar válogatott helyszíne) és Herning két-két csoportnak ad otthont, a középdöntőben pedig egy-egy ág játssza majd ott a meccseit. A döntő hétvégét Herningben rendezik.

Danyi Gábor a hét elején egyedül kezdte meg a felkészülési időszakot a magyar női kézilabda válogatottal, Elek Gábor társ-szövetségi kapitány és néhány ferencvárosi játékos csak később tudott csatlakozni a nemzeti kerethez hatósági karantén előírások miatt. „A felkészülésben általában délelőtt egy kondi edzéssel, délután egy normál labdás edzéssel készültünk, ahol védekezés és támadás egyaránt szerepelt, de a munka dandárját a taktika jelentette, erre koncentráltunk leginkább. Pénteken azonban már Svédországba utazunk két felkészülési mérkőzésre, onnan pedig majd örömünkre Dániába, folyamatos tesztelések közepette. Az EB alatt is folyamatosan ellenőriznek majd bennünket, komoly szabályok írják elő, hol tartózkodhatunk, milyen helyszíneken lehetünk, és persze ott is teszt-teszt lesz. Ez az ún. buborék-rendszer komoly és szigorú előírásokat tartalmaz, de a sikeres lebonyolítás érdekében ez most elengedhetetlen.”

A Győri Audi ETO KC játékoskeretéből az alábbi játékosok vesznek részt nemzeti válogatottjukban az EB-n:
Magyarország: Faluvégi Dorottya, Lukács Viktória
Norvégia: Kari Brattset Dale, Stine Oftedal, Veronica Kristiansen, Silje Solberg (tartalék)
Franciaország: Amandine Leynaud, Beatrice Edwige, Estelle Nze Minko, Laura Glauser
Dánia: Anne Mette Hansen

Az itthon maradó játékosok edzésmunkáját Kun Attila felügyeli.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA, DECEMBER 3-TÓL 20-IG)
ACSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Herning): Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Kolding): Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Kolding): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3 helyezettje jut a középdöntőbe.
A MAGYAR VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
November 28., 16.30, Trollhättan: Svédország–Magyarország (Tv: Sport2)
November 29., 15.30, Trollhättan: Svédország–Magyarország (Tv: Sport2)

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 4., 18.15: Magyarország–Horvátország
December 6., 16.00: Magyarország–Szerbia
December 8., 20.30: Hollandia–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EB-FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKRA
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZIKORA Melinda (Siófok KC), TRIFFA Ágnes (Váci NKSE)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (Váci NKSE), TÓTH Eszter (Motherson Mosonmagyaróvár)
Beállók: PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), HELEMBAI Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők: CSISZÁR-SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (MTK Budapest)
Balszélső: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: DANYI Gábor, ELEK Gábor