December 17-én játszották a Győri Audi ETO KC utánpótlás játékosai a 2020-as év utolsó mérkőzését. Kocsis Tibor tanítványai fogadták a DKKA II. csapatát az Audi Aréna Győrben és arattak fölényes győzelmet a serdülő II. osztályú bajnokságban. Decemberben összesen 21 mérkőzést lehetett megrendezni, hat találkozót pedig el kellett halasztani. Az eredmények a nyilatkozat után olvashatók.

Kocsis Tibor utánpótlás edzőt kérdeztük csapata jelenlegi helyzetéről.

Hogy alakult a csapat sorsa az elmúlt időszakban?

Tavasszal hét, ősszel négy napra került karanténba a csapat. Ezt könnyebb volt kezelni, mert jó állapotban tértek vissza a lányok. Az nehezebb volt, mikor család vagy osztálytárs miatt került karanténba 1-1 játékos. Nehéz volt számukra a felzárkózás, mert a csapat haladt tovább az edzésmunkával. Még nagyobb gond volt számunkra, amikor a játékosok mutattak pozitív tesztet (nyolc esetben fordult elő ilyen). A kötelező protokoll betartása után térhettek csak vissza játékosaim. Volt olyan, aki tünetmentes volt, és volt, aki tünetet is mutatott. Különböző helyzetek alakultak ki volt, aki 4-5 hét után térhetett csak vissza, és volt, aki 3 hét után. Az edzés munka szempontjából ezt szem előtt kellett tartanom és természetesen meg is tettem. Szerencsére bő kerettel rendelkezünk, így minden edzésen a minimum létszám meghaladta a 14-15 játékost.

 

Sok mérkőzést kellett elhalasztani?

Részünkről nem, minden mérkőzésünket próbáltunk lejátszani, ha az ellenfél is lehetőséget adott rá. A bő keretünknek köszönhetően mi mindig megvoltunk 14-en. A posztok miatt volt ez nehézség, de igyekeztük megoldani a hiányzó játékosok pótlását.

 

Hogy álltok most a bajnokságokban?

Két bajnokságban játszunk, U15-ös Gyermekbajnokságban, és Serdülő II. osztályban. Az U15 számít a mi korosztályunknak megfelelő bajnokságnak. A Serdülő II. osztályban egy évvel idősebbek az ellenfelek nálunk. Mindkét bajnokságban jól állunk, előbbiben egy felkészülési mérkőzésen szenvedtünk vereséget, utóbbiban pedig egy bajnoki mérkőzésen kaptunk ki a Mosonmagyaróvár csapata ellen. Így, hogy nem játszottuk le az összes mérkőzésünket másodlagos és harmadlagos az eredményünk. Szeretnénk ezt megtartani a szezon végéig, de még az is kérdés, hogy alakul a járványhelyzet tavasszal. Ebben a korosztályban az egyéni fejlődés az elsődleges, nem a számszerű eredmény, illetve a tabellán elért helyezés. Mérkőzés nélkül nem tudnak megfelelően fejlődni a játékosok, bízzunk benne, hogy tavasszal lesz elég mérkőzésünk. Természetesen az egészség az első, semmi kép nem engedjük vissza a játékosokat a pályára addig, amíg nem lesznek 100%-os egészségi állapotban.” – nyilatkozta Kocsis Tibor utánpótlás edzőnk

 

Decemberi utánpótlás eredmények:

2020. december 01.

Ifjúsági I. osztály

Győri Audi ETO KC – NEKA I.           elhalasztva

Serdülő I. osztály

Győri Audi ETO KC I. – NEKA           elhalasztva

 

2020. december 02.

NB I/B felnőtt

Győri Audi ETO KC U20 – DKKA U20           elhalasztva

Serdülő I. osztály

Győri Audi ETO KC II. – Siófok KC     elhalasztva

 

2020. december 03.

NB II felnőtt

SZESE Győr – Győri Audi ETO KC U22          20-34 (10-15)

Ifjúsági II. osztály

Győri Audi ETO KC II. – DKKA II.                 elhalasztva

Serdülő II. osztály

Győri ETO KC III. – DKKA II.             elhalasztva (pótolva: december 17.)

 

2020. december 05.

Gyermekbajnokság U13 – Szombathely

Szombathelyi KKA II. – Győri ETO KC I.        5-32 (1-15)

Győri ETO KC I. – Szombathelyi KKA I.          31-13 (8-4)

 

2020. december 06.

Gyermekbajnokság U15 A/I. – Szombathely

Győri ETO KC –Mosonmagyaróvári KC SE      28-9 (15-4)

Bajnok DSE Nemesvámos – Győri ETO KC 16-29 (9-13)

Gyermekbajnokság U11 – Győr

Győri ETO KC I. - Győri ETO KC II.               0-0 (0-0)

Győri ETO KC I. – Mosonmagyaróvári KC       0-0 (0-0)

Győri ETO KC II. – KSE Bősárkány                 0-0 (0-0)

 

2020. december 09.

NB II felnőtt

Komárom VSE – Győri Audi ETO KC U22      34-28 (20-13)

 

2020. december 13.

Gyermekbajnokság U12 – Tata

Győri ETO KC II. – Tatai AC   23-17 (12-12)

Kőkúti Sasok DSE – Győri ETO KC III.            34-20 (18-14)

Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC II.      33-22 (19-11)

Győri ETO KC III. – Mosonmagyaróvári KC     17-34 (9-22)

Kisiskolás bajnokság U10 – Mosonmagyaróvár

Győri ETO KC II. – Mosonmagyaróvári KC      lejátszva

Mosonmagyaróvári KC – Győri ETO KC III.     lejátszva

LKSZSE – Győri ETO KC II.   lejátszva

KSE Bősárkány – Győri ETO KC III.    lejátszva

Győri ETO KC IV. – LKSZSE              lejátszva

Győri ETO KC IV. – KSE Bősárkány    lejátszva

 

2020. december 15.

Serdülő II. osztály

Mosonmagyaróvári KC – Győri Audi ETO KC III.        34-30 (18-11)

 

2020. december 17.

Serdülő II. osztály

Győri Audi ETO KC III. – DKKA II.    35-18 (15-11)