A K&H női kézilabda liga 5. fordulójában a Dunaújváros együttesével találkozott hazai pályán a Győri Audi ETO KC. A végeredményt tekintve nem volt kérdés a mérkőzés kimenetele annak ellenére sem, hogy mindkét csapat elég sok hibával játszott.

A K&H női kézilabda liga 5. fordulójának mérkőzését a hazai együttes kezdte a Lukács, Kristiansen, Taleska Amorim, Oftedal, Brattset Dale, Fodor hatossal, a kapuban pedig Leynaud-val. Kristiansen kezdte meg a gólgyártást a 3. perc elején, és innen nem volt megállás, sorra peregtek a találatok a hazai zöldek részéről. Az első perctől megmutatkozott a két csapat közötti különbség - míg a Dunaújváros játékára sok technikai hiba és gyakran passzívig jutó támadás volt jellemző, addig a győriek sorra szerezték a gyors gólokat még úgy is, hogy jónéhány helyzet kimaradt. Az eredményjelző a félidő lefújása előtt egy perccel már tíz gólos különbséget mutatott. A találkozó első harminc percének további mérlege egy-egy értékesített büntető mellet egy dunaújvárosi emberhátrány volt. Érdekesség, hogy a győri ellenfél tizenegy találatából 7 gólt Bulath szerzett. A félidő végeredménye: 22-12.

A játék képe nem mutatott mást a második félidőben sem. Itt is, ott is hibáztak a csapatok. 7 percet kellett várni az első idegenbeli gólra, de az is igaz, hogy a Győr is csak egyet tudott ennyi idő alatt lőni. A mérkőzés 40. percében már 12 gólra növelte előnyét a hazai csapat, amit a lefújásig tudott tartani a lelkesedésében nem lankadó Dunaújváros, sőt, a végére szépítettek is Bulathék. A félidőben Solberg és Glauser között megoszlott a hazai háló védelme. A játékrész 11. percében az ifista Csekő is pályára lépett hivatalos zöld mezében, és egy szép indításgóllal mutatkozott be a találkozón. Védekezést is váltottak a hazaiak a félidő folyamán, aminek köszönhetően Nze Minko többször eredményesen olvasta az ellenfél támadójátékát, és labdát szerezve juttatta csapatát gólokhoz.
A mérkőzésen Kristiansen és Brattset 6-6 góljukkal lettek a legeredményesebbek a hazai csapatból, emellett Oftedal és Fodor öt gólig jutottak. A végeredmény 36-25 lett.

Győri Audi ETO KC
Danyi Gábor:
Az első félidőben kevesebb, a második félidőben sokkal több hibával játszottunk támadásban és védekezésben is. Sok volt a pontatlanság a játékunkban, főleg a második játékrészben nagyon jól és taktikusan játszott a Dunaújváros – gratulálok nekik! Próbáltam elosztani a terhelést az elkövetkező mérkőzések fényében, ez több-kevesebb sikerrel meg is valósult. Gratulálok a vendégeknek és sok sikert kívánok nekik!
Kari Brattset Dale: Gratulálok az ellenfelünknek, egy remek mérkőzést játszottak. Nagyon jó munkát végeztek, próbálták megnehezíteni a dolgunkat, de mi is arra szerettük volna használni a mérkőzést, hogy néhány dolgot gyakoroljunk, mint például a 7:6 elleni játékot. Sok hibát vétettünk, de a következő mérkőzéseken maximálisan azon leszünk, hogy ezeket kijavítsuk.

Dunaújvárosi KKA
Vágó Attila:
Először is szeretnék gratulálni a Győr csapatának! A mérkőzéssel kapcsolatban azt kértem a lányoktól, hogy legyenek olyan periódusai a mérkőzésnek, ahol meg tudjuk nehezíteni a Győr dolgát – szerencsére ez sikerült, szinte harminc percen át. Tudtuk, hogy a hazaiak tempókézilabdája nagyon jól működik, de nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy tudtuk lassítani a Győr játékát és örülök, hogy egy ilyen eredményes második félidőt produkáltunk.
Wéninger Alexa: Gratulálok a Győrnek! Nekem mindig nagyon jó érzés itt játszani, hiszen Győrben nevelkedtem. Szerettük volna a saját dolgainkat gyakorolni, maximálisan élveztük a játékot és úgy gondolom, sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk.