A Győri ETO KC Akadémia már most gondol a jövő szezonra és a játkoskeretek kialakításéra, ugyanis megkezdődtek a következő évadra vonatkozó kiválasztások az U15 korosztályra. A pandémiás helyzet miatt a szokásostól eltérő lebonyolításban érkeznek az akadémista-jelöltek, emiatt kissé el is húzódik a folyamat, de három héten belül mindenki visszajelzést kap majd. A kiválasztón elért eredményeit minden résztvevő a helyszínen megkapja, amellyel a kezükben és ráadásként egy kis ETO-ajándékkal térhetnek haza a kézi-palánták.

„Ebben az évben a következő akadémiai korosztály kiválasztását a 2007-2008-as születésű játékosokkal terveztük – nyilatkozta Kun Attila szakmai igazgató helyettes, aki egyben a kiválasztási bizottság tagja. – A pandémiás helyzet miatt kicsit átalakítottuk az előre tervezett programunkat, így hat napban, naponta összesen hat játékossal végezzük el a kiválasztást. A többlépcsős rendszerben elsőként antropometriai méréseket végzünk, majd a súlypontemelkedéseket nézzük meg, speciális gépeink segítségével megvizsgáljuk a lábhajlító izomzat állapotát, aztán 5-10-20 méreteres fotocellás futásokat mérünk, majd ezt követően két, gyógytornász által elvégzett felmérés következik, amelyek a törzs stabilizációját, ill. a térdek jelenlegi állapotát mérik fel. A következő órában kézilabdás technikai és taktikai elemeket végeztetünk a gyerekekkel, aztán egy 3:3 elleni játékkal zárjuk az aktív szakaszt. A hozzánk jelentkező kis játkosok kézhez kapják a saját tesztük eredményét, és búcsúzáskor kapnak egy kis ETO-s ajándékot is. A kiválasztási folyamat egy alkalommal három órás procedúrát jelent, zárásként beszélgetünk a jelöltekkel a jövőjükről, a tervezett tanulmányaikról, helyzetükről a jelenlegi egyesületükben. A hat alkalom során pontozzuk őket, ezzel párhuzamosan felmérjük a saját 2007-2008-as csapataink játékosait is, és az összehasonlítások alapján megtervezzük, kik azok a gyermekek, akik alkalmasak arra, hogy bekerüljenek az akadémiánkra. Három héten belül a szülőket és a gyerekeket is kiértesítjük.”