A Győri Audi ETO KC felnőtt keretének két játékosa tartós kihagyásra számíthat. Puhalák Szidóniát is megfertőzte a koronavírus, a balszélső szinte minden tünetet produkált, és felépülése a vártnál több időt vesz igénybe, de a klub szakemberek felügyelete mellett a lehető legnagyobb körültekintéssel segíti Szidónia újra pályára kerülését. A fiatal tehetség, Kürthi Laura is kiesik a játékból egy időre.

„A COVID fertőzést követően folytatólagosan fellépett influenzaszerű megbetegedés miatt további kiegészítő vizsgálatokra van szükség az esetleges szövődmények kizárása érdekében, és terhelhetősége, felépülésének ütemezése miatt. A pályára visszakerülése jelenleg még nem jósolható meg, mint ismeretes, enyhe és középsúlyos fertőzés után is visszamaradhat durvább szövődmény, de e nélkül is jelentősen csökkenhet és lassulhat a regenerálódó képesség – nyilatkozta Puhalák Szidónia állapotáról Dr. Balogh Péter csapatorvos. – A fiatal Kürthi Laura nem sportsérülésből adódó megbetegedés miatt kórházi ápolásban részesült, és várhatóan ő is kiesik egy időre a sportéletből.”

Mielőbbi jobbulást kívánunk mindkettőjüknek, és mihamarabbi visszatérést!