A Győri Audi ETO KC Akadémiájának csapatai sorra játszák az őszi időszakban a vírushelyzet miatt halasztott mérkőzéseket. Ha az előre tervezett program marad, ez még csak fokozódni fog - de bírják a fiatalok az iramot, hiszen arra készülnek egész évben, hogy pályára léphessenek és mérkőzéseken vehessen részt. Alább néhány edzői értékelés olvasható a legutóbbi mérkőzésekről.

Kun Attila, Akadémia 1. csoport, Ifjúsági I. osztály mérkőzés: „Egy stílusosan jól játszó ellenfélre készültünk, aki a bajnokságban az felső régóban helyezkedik el. Tudtuk, hogy a védekezésük eléggé nyitott, sok ütközéses és agresszív. Ennek megfelelően alakítottuk ki támadójátékunkat, amely egész mérkőzés során jól működött. A mi védekezésünket zárttá kellett tenni nagyon, mivel az ő játékuk leginkább a betörésekre korlátozódott a korábbi fordulókban. 40 percig tökéletesen működött a védekezésünk a kapussal összhangban, aztán a kialakult nagy különbség után puhává váltunk. Sikerült mindenkinek megfelelő terheléssel játéklehetőséget adnom, ami bizonyítja keretünk erősségét. Remélem, így tudjuk folytatni tovább a bajnokságot.”

Női ifjúsági I. osztály 10. forduló
2021. 01.20. 15:30
Audi Aréna Győr, Győr
Győri Audi ETO KC – Bajnok DSE Nemesvámos:38-26 (22-13)

Ruskó Katalin, Akadémia 2. csoport, NB II. mérkőzés: „Számítottunk a Mosonmagyaróvár agresszív, nyitott védelmére, mégis megilletődötten kezdtük a mérkőzést, amit az ellenfél ki is használt, és végig tartották az elején megszerzett előnyüket.”

NB II női felnőtt 10. forduló
2021. 01.24. 14:00
UFM Aréna, Mosonmagyaróvár
Mosonmagyaróvári KC U22 – Győri Audi ETO KC: 25-21 (14-10)

Ruskó Katalin, Akadémia 2. csoport, NB II. mérkőzés: „ Megosztottuk a terhelést a lányok között, az előttünk álló sorozat mérkőzéseket szem előtt tartva. Motiváltan álltunk neki a mérkőzésnek, amit végig tartottunk. Sikerült egy 7 gólos előnyt szereznünk. A végére ez azonban 1 gólra csökkent, ami betudható a támadásokban hozott rossz döntéseknek, kimaradt helyzeteknek, ill. a rutintalanságunknak. Összességében dicséret illeti a lányokat, hogy ezen a nehéz mérkőzésen győztesen jöhettek le a pályáról.”

NB II női felnőtt 9. forduló
2021. 01.26. 17:30
Audi Aréna Győr, Győr
Győri Audi ETO KC – KK Ajka: 29-28 (14-14)

Bordásné Horváth Marianna, Akadémia 3. csoport, Ifjúsági II. osztály mérkőzés: „Egy összeszokott, rutinosnak mondható csapat ellen játszottunk, és látszott, hogy 3-4 évvel idősebbek voltak nálunk. Sok felállást alkalmaztunk, amivel próbáltuk a nyitott védekezésüket átjátszani. Az első félidőben kialakított előnyt tudta tartani ellenfelünk. Mindenképpen csökkentenünk kell a technikai hibák számát, és a védekezésünket meg kell szilárdítani. Nagyobb önbizalommal és hittel kell belevetnünk magunkat a mérkőzésekbe, bíznunk kell az elvégzett munkánkban.”

Női ifjúsági II. osztály 9. forduló
2021. 01.20. 13:30
Audi Aréna Győr, Győr
Győri Audi ETO KC – Mohácsi TE 1888: 21-29 (11-18)

Bordásné Horváth Marianna, Akadémia 3. csoport, Serdülő I. osztály mérkőzés: „Csapatunk szerkezeti felállásában a variációs lehetőségeink korlátozottak a hiányzók miatt, poszthiányosak vagyunk, de ebből igyekszünk kihozni a legtöbbet. Azon vagyunk, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy hitehagyottan, kellő agresszivitás nélkül nem jönnek sikerek. Minél hamarabb bíznak magukban, annál könnyebb dolguk lesz.”

Női serdülő I. osztály 14. forduló
2021. 01.27. 13:30
Audi Aréna Győr, Győr
Győri Audi ETO KC – Moyra-Budaörs Handball: 19-25 (9-12)