Február közepétől új szponzora van a Győri Audi ETO KC csapatának, a Pannonhalmi Főapátsághoz tartozó prémium vízmárka, a Vis Vitalis szállítja ezentúl a csapat tagjai számára az ásványvizet az edzésekhez és a mérkőzésekhez.

Életerő. Ezt jeleni csapatunk új vízszállítójának, a Vis Vitalis-nak neve magyarul. Szükség is van a csapatra váró nagy menetelés során a víz frissítő és éltető erejére, hiszen rengeteg feladat áll a csapat előtt. A Pannonhalma melletti forrásból származó ásványvízzel a csapat egy Győrhöz közeli új márkával erősíti szponzori körét.

„Nagy öröm számunkra, hogy egy, a térségben működő prémium vízmárkával sikerült megegyeznünk. A csapat komoly mennyiségű folyadékot fogyaszt el hetente, havonta, és természetesen fontos számunkra, hogy a víz megfelelő színvonalú legyen, hiszen mint mindenből, úgy ebből is a legjobbat kívánjuk biztosítani a keret tagjainak. A Vis Vitalis egy feltörekvő prémium márka, aki biztosítják számunkra továbbra is a kitűnő minőségű vizet a csapat részére. Erre a szezonra egyeztünk meg, de nagyon bízom benne, hogy nyártól is folytatódik majd az együttműködésünk.” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba elnök.

„Pannonhalma egy sokszínű közösség, olyan, mint maga a világ. A Pannonhalmi Főapátság egyik kiemelt küldetése, hogy közösségeket építsen. Olyan közösségeket, amelyek évszázadokon és régiókon át ívelnek, szerzetesekkel, vendégekkel, civil munkatársakkal és diákok ezreivel. Szívesen várnak hívőt és nem hívőt, zarándokot és gasztroturistát, műértőt és műkedvelőt, fiatalt és idősebbet egyaránt. A nagyon is mai, életigenlő és nyitott bencés lelkiség mindennek a hajtóereje. A Pannonhalmi Főapátság minden terméke, eseménye, rendezvénye ennek az üzenetnek a közvetítése. Ebbe a művészeti fesztiváltól és orgonakoncerttől a kortárs képzőművészeti kiállításon át a víztől a borig sok minden belefér. A Főapátság ásványvize, a Vis Vitalis is élő része a közösségi értékteremtésnek. A tavalyi évben támogattuk a Virtuózok című tehetségkutató műsort, az idei évtől pedig már arra is büszkék lehetünk, hogy a Győri Audi ETO KC hivatalos szponzora leszünk és magas minőségű, természetes ásványvizeinkkel járulhatunk hozzá a további sikerekhez.” – mondta el gondolatait az együttműködésről Hortobágyi T. Cirill főapát.

„Külön örömmel tölt el minket, hogy nemzetközileg is kiemelten sikeres csapatot támogathatunk. További kapcsolódási pont közöttünk, hogy Győr és Pannonhalma gyökerei közösek, hiszen ugyanahhoz a régióhoz tartozunk.” – tette hozzá Polony István a Vis Vitalis ügyvezetője.

A pannonhalmi Szent Márton-hegy közelében, Ravazdon fakad az a forrás, amelyből a Vis Vitalis származik. A forráshoz legenda is kapcsolódik, hiszen a hagyomány szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király kíséretével itt állt meg pihenni, ekkor ivott a kút vizéből. A forrásból egy felszín alatti vízadó rétegből, 106 méter mélyről, egy kb. 17 500 éves vízbázisból nyerik és palackozzák a Vis Vitalis természetes ásványvizet, ami a zárt vízbázisnak és korának köszönhetően kristálytiszta.

A Győri Audi ETO KC csapata számára a 0,4 literes kiszerelésű palackot szállítja a Vis Vitalis. A termék védjegyként is szolgáló, egyedi formája semmilyen más ásványvízével nem téveszthető össze. A külső, aminek a kupak is szerves része, egyesíti a vizeskancsók és a korai szikvizes üvegek formáját.