A Győri Audi ETO KC felnőtt csapatának tagjai számára a március 15-21. közötti időszak a nemzeti válogatottakban való helytállásról szól. A magyar női kézilabda válogatott, csakúgy, mint a norvég, olimpiai selejtező mérkőzésekre készül, míg a franciák a dánokkal játszanak majd barátságos mérkőzést, a brazilok Portugáliában edzőtáboroznak. A győri zöld-fehérek magyar válogatott tagja, Lukács Viktória mesélt arról, milyen a mostani időszakban a válogatottnál lenni, és azt is elárulta, mivel készül a stáb „ellen”…

Mindenki számára szinte már magától értetődő, hogy a sportélet sem zajlik a megszokott mederben a járványhelyzet miatt. Így van ezzel a magyar női kézilabda válogatott is, akik a Győri Audi ETO KC otthonában, az Audi Aréna Győrben készülnek az előttük álló fontos megmérettetésre - a három mérkőzésből álló olimpiai selejtőre, amelynek szintén a győri sportkomplexum lesz majd a helyszíne.

A győri zöld-fehérek tehetséges fiatal jobbszélsője, Lukács Viktória a válogatottal készül. Őt kérdeztük, hogyan, milyen körülmények között zajlik most a felkészülés.

Mit jelent a buborék jelen esetben, a felkészülési hét alatt?
Ma lesz az utolsó tesztünk, amíg annak az eredménye nem jön meg, addig az emeletet sem hagyhatjuk el a szállodában. Ha mindenki negatív lesz - márpedig mindenki negatív lesz (tette hozzá határozottan Vica – a szerk.), akkor már „csak” a hotelből nem mehetünk ki, és a hotelen belül a kijelölt zónákban mozoghatunk. Nagyon ügyelnek mindannyiunk védelmére a szervezők, nem mindig kellemes betartanunk ezeket a megszorításokat, de tisztában vagyunk azzal, hogy mindez a mi érdekünket szolgálja.

Hogyan készültök, mi a menetrend?
Edzésekkel és videózásokkal készülünk. A hét eleje, a hétfő és a kedd picit keményebb volt, két edzéssel készültünk egy nap alatt. Ma már csak egy edzésünk lesz, utána délután a regenerálódásé, a pihenésé a főszerep. Ez az első néhány nap gyakorlatilag csak rólunk szólt, még nem koncentrálunk külön-külön az előttünk álló mérkőzésekre. Holnaptól azonban már csak a meccseké a főszerep, minden alkalommal az adott ellenféllel fogunk foglalkozni.

Mit vársz a mérkőzésektől te, és mi a csapat célja?
Nagyon jó a csapategység, a hangulat! Remélem, ez kitart egész héten, és boldogan zárhatjuk ezt a hetet. A magam részéről azt tervezem, csinálok egy kis melót a stábnak, hogy elkezdhessék intézni a repjegyünket Tokióba!

A magyar női kézilabda válogatott a március 19-21. között sorra kerülő győri olimpiai selejtezőn sorrendben Kazahsztánnal, Szerbiával és Oroszországgal mérkőzik, a csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára.

Az olimpiai selejtező programja, Audi Aréna Győr
Március 19., péntek:
17:00 Magyarország-Kazahsztán (tv: M4 Sport)
20:00 Oroszország-Szerbia
Március 20., szombat:
17:30 Magyarország-Szerbia (tv: M4 Sport)
20:30 Oroszország-Kazahsztán
Március 21., vasárnap:
17:30 Szerbia-Kazahsztán
20:30 Magyarország-Oroszország (tv: M4 Sport)