Dr. Bartha Csabát a Győri Audi ETO KC elnökét és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnököt fogadta hivatalában Szijjártó Péter Magyarország Külügyminisztere. A jó hangulatú megbeszélésen szó esett az elmúlt két év nehézségeiről, valamint az új szezon játékoskeretéről is.

A Külügyminisztériumban tartott megbeszélés egyik fő témája, az elmúlt két szezont sújtó COVID-19 járvány és az ebből adódó nehézségek megvitatása volt. 

Az idei szezon sportszakmai vetületét is áttekintették a felek. A Győri Audi ETO KC nevében Dr. Bartha Csaba elnök köszönetet mondott Szijjártó Péter Külügyminiszter úrnak és rajta keresztül a Magyar Kormánynak, hogy munkájukkal sikerült megfékezni a koronavírus-járványt. Klubunk számára nagy segítség volt, hogy a járvány csillapodásával a védelmi intézkedések is enyhültek, így az arénákba is visszatérhettek a szurkolók. Különösen jó érzés és nagy öröm volt, hogy a Magyar Kupa négyes döntőn és természetesen a FINAL4-on, valamint a bajnokság egyes mérkőzésein buzdíthatták nézők a csapatot.

Szó esett a 2021-2022-es szezon játékoskeretéről is, melyben Szijjártó Péter miniszter úr naprakész volt az érkező játékosok tekintetében. 

A miniszter biztosította a klubot arról, hogy ha következő szezonban a vírushelyzet engedi, akkor helyszínen is szeretné buzdítani a csapatot.

Köszönjük a külügyminiszter úrnak a hasznos egyeztetést és szeretettel várjuk mérkőzéseinken az Audi Aréna Győrben.