2021. június 4-én a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel lezárult csapatunknak a K&H női kézilabda liga 2020-2021-es versenykiírása. A Győri Audi ETO KC a magyar bajnokságban a második helyen végzett, az első helyről csupán az egymás elleni eredménye miatt maradt le a Ferencváros ellen. A bajnokság befejeztével nézzük meg, hogy a mögöttünk lévő szezonban milyen számot produkáltak lányaink.

A K&H női kézilabda liga 2020-2021-es kiírásának 26 fordulójából 25-öt megnyert és mindössze egyet vesztett el csapatunk, így 50 pontot gyűjtve ezüstérmes lett. A megnyert mérkőzésekből egy volt, amit a COVID miatt nem tudtak lejátszani a felek az a zöld asztalnál dőlt el, így az 10 – 0-ás győri győzelemnek írták jóvá csapatunknak (2020. szeptember 8. Győri Audi ETO KC – EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 10 – 0).

Összesen 932-szer vettük be ellenfeleink kapuját és mindössze 542 gólt kaptak kapusaink, ami azt jelenti, hogy csapatunk plusz 390-es gólkülönbséggel zárta a pontvadászatot.

Tizenegyszer szerzett csapatunk negyven, vagy annál több gólt. Legtöbb találatot, szám szerint 44-et kétszer sikerült lőni, egyszer a Vác együttesének, egyszer pedig a Siófok gárdájának (2020. október 14. Győri Audi ETO KC – Váci NKSE 44 – 21 és 2021. április 24. Győri Audi ETO KC – Siófok KC 44 – 24). A legtöbb gólt a Ferencváros elleni vereség alkalmával kapta csapatunk összesen harmincegyet (2021.05.05 FTC Rail-Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 31 – 22), ezenkívül egyetlenegy csapat sem tudott harminc gól fölött lőni a Győri Audi ETO KC-nak. Négy alkalommal sikerült 20 gól alatt tartani az ellenfelet (ide nem számítva a 10 – 0-s, már említett Békéscsaba elleni győzelmet), legkevesebb gólt pedig a Kisvárda lőtte együttesünknek (2021. február 28. Kisvárda Master Good SE – Győri Audi ETO KC 12 – 38).

Ebben a szezonban összesen 20 játékos szerepelt a bajnoki mérkőzéseken, és ebből hatan (Edwige, Kristiansen, Nze Minko, Oftedal és Solberg) az összes találkozón pályára léptek.

A házi góllövőlistát Estelle Nze Minko nyerte meg 127 góllal, mögötte Veronica Kristiansen végzett 99 találattal, tőle mindössze egy góllal szerzett kevesebbet, 98-at Stine Oftedal, így ő állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A 25 mérkőzés alatt csapatunk összesen 80-szor jutott büntetőhöz, melynek 69%-át, 55-öt sikerült értékesíteni. Veronika Kristiansen 35-ször állt a hetesvonalhoz és 23-szor volt eredményes, Görbicz Anita 23 hétméteresből 15-ször vette be a kaput bajnoki meccseken.

Összesen 1500 percet töltött pályán csapatunk (nem számoltuk a Békéscsaba elleni megállapított eredményt), emberhátrányban 78 percet kellett játszanunk, mivel 39-szer állítottak ki valakit az ETO-ból. A legtöbb kétperces Beatrice Edwige gyűjtötte, méghozzá tizet, utána hármas holtversenyben Eduarda Amorim, Kari Brattset Dale és Lukács Viktória áll 5-5 kiállítással.

Összesen 32 sárgalapot kaptak játékosaink, sárgalapok tekintetében Beatrice Edwige 9, Eduarda Amorim 5 és Veronica Kristiansen 4 darabot tudhat magáénak.

2020.09.04 Győri Audi ETO KC - Kisvárdai KC 33 : 20
2020.09.08 Győri Audi ETO KC - Békéscsabai ENK SE 10 : 0
2020.09.01 Győri Audi ETO KC - Érd 35 : 17
2020.09.16 Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia - Győri Audi ETO KC 22 : 43
2021.01.06 Győri Audi ETO KC - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 36 : 25
2020.09.23 Siófok KC - Győri Audi ETO KC 21 : 30
2021.01.20 Győri Audi ETO KC - Boglári Akadémia-SZISE 43 : 27
2021.01.03 Győri Audi ETO KC - Alba Fehérvár KC 44 : 21
2021.06.02.. DVSC SCHAEFFLER - Győri Audi ETO KC 32 : 20
2021.02.03 Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 33 : 27
2021.02.10 MTK Budapest - Győri Audi ETO KC 23 : 40
2020.10.14 Győri Audi ETO KC - Váci NKSE 43 : 19
2021.02.24 Motherson-Mosonmagyaróvár - Győri Audi ETO KC 20 : 33
2021.02.28 Kisvárdai KC - Győri Audi ETO KC 12 : 38
2021.03.02 Békéscsabai ENK SE - Győri Audi ETO KC 20 : 41
2021.04.21 Érd - Győri Audi ETO KC 26 : 38
2021.03.30 Győri Audi ETO KC - Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia 40 : 20
2021.03.24 Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - Győri Audi ETO KC 18 : 40
2021.04.24 Győri Audi ETO KC - Siófok KC 44 : 24
2021.02.19 Boglári Akadémia-SZISE - Győri Audi ETO KC 19 : 38
2021.04.30 Alba Fehérvár KC - Győri Audi ETO KC 24 : 40
2021.05.08 Győri Audi ETO KC - DVSC SCHAEFFLER 41 : 23
2021.05.05 FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 31 : 22
2021.05.22 Győri Audi ETO KC - MTK Budapest 33 : 21
2021.05.20 Váci NKSE - Győri Audi ETO KC 21 : 36
2021.06.04 Győri Audi ETO KC - Motherson-Mosonmagyaróvár 26 : 20