A 2020-2021-es szezonban a Győri Audi ETO KC az ötödik fordulóban kapcsolódott be a TIPPMIX Női Kézilabda Magyar Kupa küzdelmeibe. A győri győzelemmel záruló sorozatban az MTK-n, az FTC-n és a Debrecen keresztül vezetett az út a címvédésig. Klubunk fennállása során ez volt a 15. elsőség.

Csapatunk három találkozójából az elsőt hazai pályán, az MTK csapata ellen játszotta. A négyes döntő pedig semleges helyszínen, a Veszprém Arénában került megrendezésre. Háromból három győztes meccsel megvédte elsőségét együttesünk.

Mindegyik meccsen más játékvezetőpáros dirigált, az MTK ellen Rontó Ádám, Szanyi Péter, a Ferencváros ellen Bíró Ádám, Kiss Olivér, míg a döntőben Medve Róbert és Südi Péter fújta a sípot.

Összesen 95-alkalommal vettük be az ellenfelek kapuját, ezzel szemben mindössze 75 gólt kaptak kapusaink, ami plusz 20-as gólkülönbséget jelent! 

A három találkozón 12 büntetőhöz jutott csapatunk, amelynek 75%-át, 9-et sikerült értékesíteni. A 180 percből 12 percet töltöttek emberhátrányban Oftedalék és mindössze 4 sárgalapot gyűjtött csapatunk.

A legtöbb gólt, 14-et Stine Oftedal szerezte, mögötte Veronica Kristiansen 12 találattal áll. A dobogó harmadik fokára 10 találattal négyen állhattak fel, Kari Brattset, Anne Mette Hansen, Görbicz Anita és Eduarda Amorim. Az MTK ellen pedig Silje Solberg is betalált.

2021.04.27 Győri Audi ETO KC - MTK Budapest 37 : 27
2021.05.15 FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri AUDI ETO KC 25 : 29
2021.05.16 DVSC-SCHAEFFLER - Győri AUDI ETO KC 23 : 29