Korábban már beszámoltunk a csapatunk norvég válogatottjainak felkészüléséről a Tokiói Olimpiai Játékokra. Mostani írásunkban a francia nemzeti együttesben szereplő győriek előkészületeibe nyerhetünk bepillantást.

A Győri Audi ETO KC csapatát Amandine Leynaud és Estelle Nze Minko képviseli majd a francia válogatottban a Tokiói Olimpián. A franciák bővebb keretében még helyet kapott csapatunk hálóőre, Laura Glauser is, de a keret szűkítése után eldőlt, hogy ő biztosan nem utazik az ötkarikás játékokra és Győrben kezdi meg a felkészülést az új szezonra. A 2016-os olimpián ezüstérmes francia csapat csapatkapitányát, klubunk hálóőrét Amadine Leynaudot kérdeztük a felkészülésről.

Hogy telt az edzőtábor Doudou?

Franciaországban, Capbretonban készültünk az ötkarikás játékokra. Itt voltak az edzések és a különböző csapatépítő programok, illetve az edzőmeccsek is.

Mennyire voltak hasznosak az edzőmérkőzések?

Két felkészülési mérkőzést játszottunk Norvégiával, így megmérkőztünk a csapattársainkkal, Stinével, Veronicával, Karival és Siljével is. Az első találkozón alul maradtunk a norvégokkal szemben, a másodikon már jobb képet mutatott a játékunk, döntetlen eredmény született.

Volt valami különleges program az elmúlt hetek felkészülésében?

Voltunk biciklitúrán és kilátogattunk az óceánhoz is. Itt kipróbáltunk a szörfözést, ami nekem ez egy új élmény volt, hiszen azelőtt még nem kísérleteztem ezzel a sporttal.   De megnyugtatok mindenkit, maradok a kézilabdánál.

Mennyire várod az Olimpiát, mit jelent neked?

Úgy gondolom, hogy minden nemzet a lehető legjobb szereplésért utazik Tokióba, így vagyunk ezzel mi is, szeretnénk aranyéremmel hazatérni! Az egész csapat nagyon várja már az olimpiát, lépésről-lépésre haladunk a felkészülésben, tényleg jó, egységes csapatnak érzem most magunkat. Nagyon erős csoportba kerültünk, nem lesz egyszerű dolga senkinek sem. Magyarországgal játsszuk az első tétmérkőzésünket, boldog vagyok, jó lesz találkozni a csapatársakkal.