A debreceni edzőtábort követően a héten az Audi Aréna Győrben készül csapatunk. Mivel továbbra is csak öt felnőttjátékos áll Ambors Martín rendelkezésre, ezért a Gloria Bistrita együttesével közösen folytatjuk a felkészülést otthonunkban.

Bár az Olimpia már véget ért, de még mindig csak öt játékos áll Ambros Martín rendelkezésére, hiszen az ötkarikás játékokon szereplő sportolóink a megérdemelt pihenésüket töltik. A felkészülési programnak megfelelően a Magyarországon edzőtáborozó, Kim Rasmussen által vezetett román Gloria Bistrita együttesével készülnek együtt Fodorék.

„A hasznos debreceni hetet követően, örülök, hogy újra otthonunkban tudunk edzeni. Kim Rasmussen csapata kisebb mértékben ugyan, de hasonló problémákkal küzd, mint mi: nem áll rendelkezésére a teljes kerete. A két klub együttműködésével mindenki jól jár, hiszen teljesértékű edzésmunkát tudunk végezni. A közös hét forgatókönyve az eddigiekhez hasonlóan alakul, a konditermi és a futó edzéseket külön végezzük, viszont a kézilabdás tréningeken együtt dolgozunk és felváltva tartjuk a gyakorlatokat.” – nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző.

Augusztus 12-ig tart a közös munka, ekkor a Bistrita gárdája tovább utazik Csehországba egy felkészülési kézilabda tornára.