Három győzelemmel végzett csoportja élén a montenegrói ifjúsági Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A Győri Audi ETO KC játékosát, Farkas Júliát is a soraiban tudó női válogatott nagyon kedvező helyzetből várja a középdöntő mérkőzéseit.

Bohus Beáta szövetségi kapitány együttese a nyitó napon Szlovákiával találkozott és 20 – 6-os félidei vezetés után kiütéses, 40 – 13-as győzelmet aratott. A találkozón Farkas Júlia 3 gólt szerzett.

Ezt követően a Portugália elleni második csoportmérkőzését is megnyerte az U17-es leány válogatott. A félidőben már 10 góllal (20-10) vezettek a magyar lányok, akik a mérkőzést 41 – 22-re nyerték meg, Farkas Júlia ezen a mérkőzésen is 3 góllal járult hozzá a sikerhez.

Az utolsó csoportmérkőzésen vasárnap Norvégia ellen rangadón lépett pályára a magyar együttes. A találkozón végig magabiztosan játszottak Bohus Bea tanítványai, akik magabiztos 27 – 15-ös győzelmet arattak az északiak felett, ezzel hibátlan mérleggel nyerték meg csoportjukat. Farkas Júlia 4 fontos góllal vette ki részét a sikerből.  

„Nagyon boldog vagyok, hogy százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutottunk be a középdöntőbe. Úgy gondolom, hogy eddigi eredményeink egyfajta üzenet a további ellenfeleinknek. Úgy érzem, van esélyünk akár még az aranyéremért is küzdeni. Készen állunk a további mérkőzésekre.” -nyilatkozta a fiatal átlövő.

A magyar csapat 6 ponttal, +58-as gólkülönbséggel zárta a csoportját. A középdöntőben kedden Románia és szerdán pedig Németország lesz az ellenfele Farkaséknak.

Fotó: www.w17euro2021.com