A Győri Audi ETO KC Akadémiáján is elkezdődött a 2021/2022-es idény. Három akadémiai csapatunk lépett pályára az első játéknapon. Pigniczki Krisztina vezette 1-es és a Bordáné Horváth Mariann által irányított 2-es csapat győzelemmel kezdte a szezont, míg Kocsis Tibor tanítványai vereséget szenvedtek.

Akadémiai 1-es csapatunk az ifjúsági bajnokságban kezdte meg szereplését Siófokon. A gólzáporos mérkőzésen a félidőben még döntetlen (20 – 20) volt az állás, a második játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a végjátékot mi bírtuk jobban, és végül 41 – 39-es győzelmet arattak Pigniczki Krisztina tanítványai.

Klasszikus első mérkőzés volt, melynek az összes izgalma, szépsége, hibája jelen volt a találkozón. A támadójátékunk extra egyéni teljesítményekkel volt eredményes. Dolgozunk tovább, hogy ez folyamatosan ilyen jól működjön. A védekezésünkben azonban elmaradt a várt agresszivitás, keménység, így a kapusaink is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Csapatként nagyot küzdöttek a lányok, mindenki kivette a részét a győzelemből. Jó volt látni az örömöt rajtuk, hogy sikerült nyerni.” – nyilatkozta Pigniczki Krisztina vezetőedző.

A mérkőzésen 9 gólig jutó Szemes Szonját is megkértük egy értékelésre. „A meccs elejétől kezdve nagyon koncentráltan végeztük a feladatunkat, de az ellenfél végig tartotta velünk a lépést. Az első félidő is mutatja, hogy rendkívül szoros volt a találkozó. A második játékrészben javult a védekezésünk és a támadásunk pontossága, helyzeteinket sikeresen használtuk ki. Ennek eredménye egy szép győzelem lett! Csapatként jól teljesítettünk a pályán.” – mondta a fiatal játékos.

Női Ifjúsági I. osztály

Siófok KC – Győri Audi ETO KC (20 – 20) 39 – 41

Győri Audi ETO KC: Dobány (k) – Farkas 6 – Havasi – Győri (k) - Gerencsér 8 – Herr 2 – Kövér – Somogyi Bakos 1 – Szemes 9 – Sztankovics 4 – Talapka 4 – Tallós 4 – Torma – Moharos 3

 

A Bordásné Horváth Marianna által irányított Akadémia 2-es csapat szintén Siófokon vendégszerepelt az I. osztályú serdülő bajnokságban. A félidőben még a hazaiak vezettek (15 – 14), de szép, fegyelmezett játékkal megfordították a találkozót a fiataljaink, és végül 4 gólos, 30 – 26-os győzelmet arattak.

„Nagyon vártuk már, hogy tétmérkőzésen léphessünk pályára. Az első félidőben bizonytalanul vezettük a támadásainkat, ami sok technikai hibát eredményezett, és védekezésben sem találtuk a helyünket. A második játékrészben tudtunk változtatni, felkeményedett a védekezésünk, sok labdát szereztünk, amiből az indulásokat gólra tudtuk váltani, így el tudtunk lépni ellenfelünktől.” – nyilatkozta a vezetőedző.

Leány Serdülő I. osztály

Siófok KC – Győri Audi ETO KC I. (15 – 14) 26 – 30

Győri Audi ETO KC I.: Schmidt 2 – Hajdó – Nyerges 4 – Tóth 3 – Halász 6 – Kakas 4 – Mészáros 2 – Takács (k) – Szajkó (k) – Raczenböck 5 – Németh (k) – Kövér 4

 

Akadémia 3-as együttesünk a NEKA otthonában kezdte meg az I. osztályú serdülő bajnokságot. A Kocsis Tibor csapata már a félidőben nagyobb hátrányba került (18 – 10), melyet tovább növeltek a hazaiak, így nagy arányú 41 – 22-es vereséget szenvedtek fiataljaink.

„Sajnos az történt a mérkőzésen amire számítottunk. Az idei év egy tanuló év számunkra, hiszen csapatunk 2006-os játékosokból áll. A NEKA együttese erős játékerőt képvisel, sajnos csak az első félidő huszadik percééig tudtuk tartani velük a lépést, ekkor még 10 – 10-volt, ezután kezdett kirajzolódni a tudásbeli fölényük. A második játékrész elején pedig már el is dőlt a mérkőzés. Csalódott vagyok, mert úgy érzem kicsit elvesztettük a hitünket, de azon dolgozunk, hogy tovább fejlődjünk.” – nyilatkozta a vezetőedző.

A mérkőzésen jól játszó Varga Dalma négy góllal segítette csapatát. „Tudtuk, hogy nagyon jó ellenféllel találkozunk és hogy nálunk idősebb játékosokat is nevezni fognak a mérkőzésre. Az első félidőben még tudtuk tartani a lépést a NEKA-val, de a második félidőben nagyobb arányú vereséget szenvedtünk.” – mondta a fiatal játékos.

Leány Serdülő I. osztály

NEKA – Győri Audi ETO KC II. (18 – 10) 41 – 22

Győri Audi ETO KC II.: Rédecsi 9 – Granát 2 – Kiss 6 – Pádár 1 – Császár – Szár – Rosta (k) – Horváth – Kovács – Németh – Barta – Mónus (k) – Németh – Varga 4 - Szalai