2021. szeptember 11-én, szombaton 18 órakor megkezdi szereplését a Győri Audi ETO KC a DELO EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligájában. Az első fordulóban rangadóval kezdünk, hiszen a tavalyi kiírás győztesét, a norvég Vipers Kristiansand együttesét fogadja Ambros Martín csapata az Audi Aréna Győrben. Az idény első mérkőzése előtt csapatunk átlövőjét Veronica Kristiansent kérdeztük.

Rangadóval kezdődik csapatunk számára a 2021/2022-es Bajnokok Ligája kiírása, hiszen az ellenfél nem más, mint a tavalyi győztes Vipers Kristiansand lesz. Érdekesség, hogy a norvégok keretében jelenleg öt volt győri játékos, Jana Knedlikova, Heidi Löke, Katerina Lunde, Nora Mörk és a frissen norvégokhoz igazolt Tomori Zsuzsanna szerepel.

A 2020/2021-es és a 2019/2020-as versenykiírásban nem találkozott egymással a két együttes, legutóbb a 2018/2019-es idényben mérkőztünk meg velük, ahol a csoportkörben és a FINAL4 elődöntőjében is találkoztak a csapatok. Győri szempontól hibátlan az eddigi mérleg, hiszen mindhárom eddigi mérkőzésen a Győri Audi ETO KC hagyta el győztesen a pályát. Az eddigi legnagyobb arányú győzelmet 2019-ben, az elődöntőben szerezték a lányok, itt 9 góllal győzték le a Viperst Anne Mette Hansenék.

A szezon első Bajnokok Ligája mérkőzése előtt Veronica Kristiansent kértük meg, hogy mondja el várakozásait.

A találkozó előtt a norvégok friss igazolását, egykori játékosunkat Tomori Zsuzsannát is megkérdeztük a mérkőzésről: „Nagyon várom már a találkozót, minden nagyon hirtelen történt velem, őszintén megmondom, nem tudom mikor izgultam utoljára ennyire meccs előtt, mint most. Az Audi Arénában mindig öröm pályára lépni, remek a hangulat, nagyon várom már a mérkőzést.”

Mérkőzések az elmúlt évekből:

2019.02.09. Középdöntő 3. forduló Győri Audi ETO KC – Vipers Kristiansand 33 – 29

2019.03.09. Középdöntő 6. forduló Vipers Kristiansand – Győri Audi ETO KC 26 – 33

2019.05.11. FINAL4 elődöntő Vipers Kristiansand – Győri Audi ETO KC 22 – 31

A 2021.09.11.-én, szombaton 18 órakor kezdődő találkozót a francia Karim Gasmi, Raouf Gasmi kettős vezeti, és a Sport TV élőben közvetíti.  Az EHF választása alapján ez a mérkőzés lesz a hét mérkőzése (MOTW), ezért kiemelt közösségi média jelenlétre lehet számítani, és a sorozat háziasszonyaként visszatér Győrbe Anja Althaus.