A K&H női kézilabda liga 7. fordulójában a Győri Audi ETO KC a Vác otthonában vendégszerepelt. Az első játékrészben dekoncentráltan, főleg védekezésben sok hibával kézilabdázott csapatunk, ez pedig két gólos hazai vezetést jelentett félidőben. A második játékrészt egy 6 – 0-as győri periódussal indult, majd tovább növelte előnyét csapatunk, és végül 37 – 31-es győzelmet arattunk Vácon.

Faluvégi Dorottya és Crina Pintea sérülés miatt továbbra sem állhatott a csapat rendelkezésére, míg Háfra Noémi ezúttal pihenőt kapott a mai napra. Ambros Martín a Szemes, Ryu, Oftedal, Blohm, Brattset, Kristiansen hatosnak, valamint a kapuban Silje Solbergnek szavazott bizalmat a kezdőben. A mérkőzés egy hazai góllal kezdődött, melyre Blohm válaszolt gyorsan (1 – 1). Tíz perc elteltével három gólos volt csaptunk előnye (8 – 5), de a tizenötödik percben egy gólra felzárkózott a hazai együttes (10 – 9). Egy gólos győri vezetésnél a 18. percben Ambros Martín kikérte első idejét a mérkőzésen, de a félidő utolsó tíz percére fordulva átvette a vezetést a váci együttes (14 – 13). Az első játékrész végül 19 – 17-es hazai vezetéssel zárult, és jól látható volt, hogy a védekezésen változtatni kell lányainknak a folytatásban.

A második játékrész legelejétől fogva feljavult csapatunk védelme, és négy perc elteltével már 20 – 19-re vezettünk. A 45. percben a kemény védekezésnek és a pontos befejezéseknek köszönhetően már négy gólos előnyben volt csapatunk (27 – 23). A mérkőzés utolsó tíz percére tovább nyílt az olló a két csapat között és hét gólos előnnyel fordultak Hansenék a végjátékra (31 – 24). Estelle Nze Minko találatával az ötvenhatodik percben megvolt a közte 10 is. A találkozót Kristiansen kiállítása miatt emberhátrányban fejeztük be, de végül hat gólos 37-31-es győzelmet arattunk Vácott.

Ambros Martín: „Két ellentétes félidőt láthattunk a mérkőzésen. Az első játékrészben meglepett minket a hazai csapat, főleg védekezésben voltak problémáink. A második félidőben sokkal keményebben védekeztünk, és a támadójátékunk is magabiztossá vált.”


Szemes Szonja: „Az első félidőben nem sikerült a megbeszéltek alapján védekeztünk. Viszont a második játékrészre összeszedtük a védekezést és a támadást is, így sikerült győznünk a mai találkozón.”