Az elmúlt hétvégén Akadémia I-es fiataljaink az NB I/B-ben szenvedtek vereséget, míg II-es csapatunk az NB II-ben aratott fölényes győzelmet.

Pigniczki Kriszta távollétében - a magyar női kézilabda-válogatott másodedzőjeként spanyolországi világbajnokságra készül - Ruskó Katalin vette át a karmesteri pálcát az Akadémia I-es csapatunknál. 2021. november 27-én, szombaton az Audi Aréna Győrben fogadtuk a tabellán előttünk álló Kozármisleny SE csapatát. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, és felváltva estek a gólok, az első játékrész végére a vendégek két gólos előnyre tudtak szert tenni. A 32. percre sikerült a hátrányt ledolgozni, Farkas Eszter góljával egyenlítettünk. A 40. percre a vendégcsapat 4 gólos előnyt harcolt ki, jött is az időkérés Ruskó Katalintól, ami némileg felrázta a csapatunkat, Gerencsér Fanni góljával sikerült egy találatra felzárkóznunk, de a végjátékban a vendég csapat akarata érvényesült, és végül 6 góllal alulmaradtunk.

A mérkőzés után Ruskó Katalint kérdeztük.

„Jóiramú mérkőzést játszottunk, de túl sok technikai hibát vétettünk, ezt az ellenfél rendre kihasználta.”

Győri Audi ETO KC – Kozármisleny SE (12-14) 23 – 29

Győri Audi ETO KC: Dobány (k), Farkas E. 3, Farkas J. 9, Gerencsér 4, Győri (k), Havasi, Herr, Kövér, Moharos, Somogyi Bakos 3, Sztankovics 1, Takács (k), Talapka 1, Tallós 1, Torma, Varga 1

November 28-án, vasárnap Akadémia II-es csapatunk az NB II-es bajnokságban folytatta szereplését, ellenfele a Szombathelyi KKA együttese volt. Játékosaink rögtön a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és 4. perctől fokozatosan tudták növelni az előnyt. A remekül működő védekezésnek, és a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően elbizonytalanítottuk ellenfelünk támadójátékát, gyors lerohanás gólokat tudtunk lőni. Az első játékrész végére megnyugtató előnyre tudtunk szert tenni, 10 gólos vezetéssel fordultunk a második félidőre. Megállíthatatlannak bizonyult a győri csapat a folytatásban is, elsősorban a 15 gólig jutó Nagy Nikolettnek és a 10 gólos Somogyi Bakos Dorkának köszönhetően. A magabiztos 15 gólos győzelmének köszönhetően Bordásné Horváth Marianna csapata 10 fordulót követően a tabella 6. helyéről várja a folytatást.

„Örülök, hogy végre felszabadultan és izgalmak nélkül tudtunk játszani, nem sok ilyen élmény jutott nekünk ősszel.„ – nyilatkozta Bordásné Horváth Marianna edző.

A meccs legjobbját is, Nagy Nikolettet is megkérdeztük a mérkőzéssel kapcsolatban.

„A csapat maximálisan odatette magát a mérkőzésen, a lehető legjobb teljesítményt nyújtotta.  Nagyon élveztem a játékot, mert azt láttam a csapaton, hogy örültünk a másik sikerének is.”

Győri Audi ETO KC – Szombathelyi KKA (22-12) 41 – 26

Győri Audi ETO KC: Bordás 3, Dobány (k), Halász 3, Herr, Jaczkó, Kovács 6, Nagy 15, Németh (k), Nyerges, Raczenböck 2, Somogyi Bakos 10, Torma 2

 

Csapatainknak gratulálunk és további eredményes szereplést kívánunk a bajnokságban!