December 5-én, vasárnap lezajlottak a spanyolországi világbajnokság ötödik játéknapjának mérkőzései. A Győri Audi ETO KC több játékosa is pályára lépett nemzete válogatottjával, és mindannyian győztesen hagyták el a pályát. Hétfőn Magyarország Németországgal mérkőzik meg a csoportelsőségért.

Norvégia Iránnal találkozott a csoportkör második fordulójában. A két pont sorsa egy percig sem volt kérdéses, és végül 41 – 9-es norvég győzelem született. Az összecsapást azonban nem az eredmény miatt fogják sokáig emlegetni, hanem az irániak öröme miatt, hiszen az ázsiai csapat kapusát választották a mérkőzés legjobbjának a csapattársai könnyes szemmel ünnepelték. Az iráni női kézilabda válogatottnak ez az első szereplése világbajnokságon. A norvég együttesből Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen és Stine Oftedal is 2 – 2 góllal vette ki a részét a sikerből.

A Linn Blohmmal felálló Svédország 26 – 5-ös félidő után, 48 – 10-re győzte le Puerto Rico válogatottját. Csapatunk beállója 3 találattal segítette nemzeti együttesét a győzelemhez.

A C csoport másik mérkőzésén Románia Kazahsztán együttesével csapott össze. Crina Pinteáék 38 – 17-re győztek, játékosunk 5 gólt szerzett a találkozón.

Az A csoportban Franciaország Szolvéniát győzte le 29 – 18-ra. Estelle Nze Minko hatszor volt eredményes a találkozón, Laura Glauser egy félidőt játszott.

Az 5. játéknap további eredményei:

Lengyelország – Orosz csapat 23 – 26

Üzbegisztán – Hollandia 17 – 58

Montenegró – Angola 30 – 20

Szerbia – Kamerun 43 – 18

 

December 6-án, hétfőn a magyar női kézilabda válogatott Németország együttesével mérkőzik meg a csoportelsőségért.  Mindkét csapat hibátlan mérleggel várja az összecsapást, a középdöntőbe vitt pontok szempontjából nagyon sokat jelentene a németek elleni győzelem. A találkozó 20:30-kor kezdődik és az M4 sport élőben közvetíti.

Ryu Eun Hee és Anne Mette Hansen egymás ellen játszanak a csoportelsőségért. Az F csoportban a Dánia – Dél-Korea mérkőzés 20:30-kor kezdődik.

A játéknap további mérkőzései:

18:00 Argentína – Kína

18:00 Brazília – Paraguay

18:00 Csehország – Szlovákia

18:00 Tunézia – Kongó

20:30 Horvátország – Japán

20:30 Spanyolország - Ausztria

Fotó forrása: IHF