Kialakult a spanyolországi világbajnokság döntőjének párosítása. Franciaország szoros mérkőzésen nyert Dánia ellen, míg Norvégia a házigazda Spanyolország ellen harcolta ki a fináléba jutást. A vb december 19-én vasárnap zárul.

Egy végletekig kiélezett mérkőzésen Franciaország egy góllal győzött Dánia ellen, így a jelenlegi olimpiai bajnoki címvédője jutott be a világbajnokság döntőjébe. A félidőben még az északi együttes akarata érvényesült, vezettek is Anne Mette Hansenék két góllal szünetben (10 – 12), de a második játékrészben részben nagy küzdelem árán fordítottak a franciák, és végül egy góllal, 23 – 22-re nyertek a dánok ellen. Estelle Nze Minko három góllal segítette csapatát, míg Anne Mette Hansen négy gólt lőtt a találkozón.

A második elődöntő is nagy csatát hozott, igaz csak egy félidő erejéig. A házigazda Spanyolország végig tapadt az esélyesebbnek tűnő Norvégiára és a szünetig semmi sem dőlt el (11-11). A második játékrészben azonban már nem volt kérdés a döntőbe jutás sorsa, hiszen a magasabb fokozatra kapcsoló norvégok ellen nem volt ellenszere a spanyoloknak, végül 27 – 21-es norvég győzelem született a találkozón. Kari Brattset Dale 7, Veronica Kristiansen 3 és Stine Oftedal 1 gólt szerzett a találkozón,

A 25. női kézilabda világbajnokság bronzmérkőzését és döntőjét 2021. december 19-én, vasárnap rendezik.

A záró nap programja:

Bronzmérkőzés: 14:30 Dánia - Spanyolország

Döntő: 17:30 Franciaország - Norvégia