A 2022-es év első hazai mérkőzésen a Győri Audi ETO KC a francia Metz Handball együttesét fogadja a DELO EHF Bajnokok Ligája 10. fordulójában. A találkozó 2022. január 15-én, szombaton 16 órakor veszi kezdetét az Audi Aréna Győrben. 

2021. október 23-án találkozott utoljára egymással a Győri Audi ETO KC és a Metz Handball, ekkor egy izgalmas mérkőzésen 33 – 29-re győzött csapatunk Franciaországban. A mostani találkozó sem lesz egyszerűbb, sőt Ambros Martín több játékosra se számíthat a keretből.

„Az elmúlt napokban sok egészségügyi probléma árnyékolta be a csapat felkészülését. Egy hét leforgása alatt három hazai Bajnokok Ligája mérkőzést játszunk majd, ezért még nagyobb szükség van a szurkolókra, hogy 8. játékosként buzdítsák a csapatot. Sajnos mivel mivel a keretünk még nem lesz teljes a találkozón, ezért a világbajnokságon részt vett játékosok köszöntését egy később tartjuk meg, hogy mindenkit együtt tudjunk köszönteni.” – mondta a szombati találkozót megelőzően Dr. Bartha Csaba elnök.

Legutóbbi egymás elleni találkozó óta a Metz együttese 10 góllal nyert a Kastamonu ellen (30 – 20), oda-vissza verte az IK Sävehof együttesét (31 – 28; 35 – 21). A CSKA-tól viszont 32 – 24-es vereséget szenvedtek a franciák.

 „Sajnos még nem tudtunk teljes kerettel készülni az összecsapásra, de megpróbáltunk a lehetőségeink szerint legjobban felkészülni a jelenleg elérhető csapattagokkal a szombati mérkőzésre.” – nyilatkozta Ambros Martín vezetőedző.

Stine Oftedal is nehéz mérkőzésre is számít: „Erős és dinamikus csapat, legutóbb mikor találkoztunk végig szoros mérkőzést játszottunk, és most is hasonlóra számítok. Szerintem a legfontosabb, hogy megtörjük a Metz gyors támadásvezetését. Erre több variációnk is van, így remélem sikerül egy jól működő védelmet kialakítani és nyerni.”

A találkozó előtt Veronica Kristiansent megkértük, hogy mondja el a véleményét.

Schatzl Nadine a szurkolóknak is üzent: „Most talán még jobban szükségünk van az ő segítségükre és buzdításukra. Nagyon bízom benne, hogy minél többen kilátogatnak az Audi Aréna Győrbe és élőben szurkolnak nekünk.”

A találkozót az Ismailj Metalari és Nenad Mikolovski játékvezető kettős vezeti, és a Sport1 csatorna élőben közvetíti.

Jegyek még kaphatóak az összecsapásra. A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében a mérkőzések csak érvényes védettségi igazolvánnyal látogathatóak. A 18. életévüket be nem töltött személyek csak abban az esetben vehetnek részt a találkozón, ha van érvényes védettségi igazolványuk, vagy kísérőjük olyan felnőtt, aki rendelkezik érvényes védettségi igazolvánnyal. A sportesemények csak maszkban tekinthetőek meg. Amennyiben a kormányintézkedésekben, a mérkőzésekkel kapcsolatban változások lesznek, arról értesítjük szurkolóinkat.

A jegyek elővételben a győri Látogatóközpontban (Győr, Baross Gábor út 21, 9021) vagy online a https://jegymester.hu/event-host/1100/gyori-audi-eto-kc weboldalon válthatóak. Helyszíni jegyértékesítés a mérkőzések kezdete előtt 2 órával indul az Audi Aréna Győr jegypénztárában, a főbejáratnál.

A két csapat egymás elleni Bajnokok Ligája mérkőzései:

2007.09.30. BL selejtező Győri Audi ETO KC – Metz Handball 30 – 27

2011.10.09. BL 2. forduló Győri Audi ETO KC – Metz Handball 28 – 23

2011.10.30. BL 4. forduló Metz Handball – Győri Audi ETO KC 24 – 33

2015.02.14. BL középdöntő 3. forduló Győri Audi ETO KC – Metz Handball 31 – 27

2015.03.15. BL középdöntő 6. forduló Metz Handball – Győri Audi ETO KC 20 – 27

2017.04.03. BL negyeddöntő 1. mérkőzés Metz Handball – Győri Audi ETO KC 32 – 31

2017.04.15. BL negyeddöntő 2. mérkőzés Győri Audi ETO KC - Metz Handball 28 – 22

2021. 10.23. BL csoportmérkőzés Metz Handball – Győri Audi ETO KC 29 - 33