A Győri Audi ETO KC a K&H női kézilabda liga 12. fordulójában a Dunaújváros otthonába utazik. A DKKA elleni találkozó 2022. február 2-án, szerdán 18 órakor kezdődik, és a hazaiak Youtube csatornáján élőben követhetik.

Csapatunk a pénteki, DVSC elleni győzelem után továbbra is 100%-os mutatóval várja a következő magyar bajnoki összecsapást. Ez a jelző nem mondható el a vendéglátónkról, bár a 2021/2022-es szezont remekül kezdte a DKKA, hiszen az első fordulóban az SZKKA együttesét 26 – 23-ra, a második fordulóban pedig a Budaörsöt 19 – 31-re győzték le. A harmadik fordulóban hazai pályán szenvedtek 10 gólos vereséget a Váctól (23 – 33), majd az MKC otthonából is pont nélkül tértek haza Vágó Attila tanítványai (37 – 29). A 10. forduló előrehozott mérkőzésén 26 – 32-es vereséget szenvedtek a Siófok együttesétől, majd a Ferencvárostól kaptak ki 23 – 28-ra hazai pályán. Ezek után három győztes mérkőzést is magáénak tudhat a dunaújvárosi csapat, az Érd otthonában 26 – 29-re győztek, hazai pályán pedig az MTK ellen 25 – 23-as és a Fehérvár ellen 28 – 26-os sikert értek el. A 9. fordulóban a DVSC-től 25 – 27-es vereséget szenvedtek, majd a Vasas otthonában 30 – 28-ra kaptak ki, míg a 13. fordulóban a Kisvárda otthonában 29 – 26-os vereséget szenvedtek.

A 2022-es év első idegenbeli találkozója előtt Stine Oftedalt kérdeztük.

A találkozót a Dáné Rita, Marton Zsófia játékvezető páros vezeti.