A K&H női kézilabda liga 12. fordulójában Dunaújvárosban vendégszerepelt a Győri Audi ETO KC. Már az első játékrészben már öt gólos előnyt dolgozott ki csapatunk, amit a második harminc percben tovább növelt, és végül 36 - 26-ra győztünk a DKKA ellen.

A magyar válogatott összetartásán részt vett öt győri játékos Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge, Háfra Noémi, Lukács Viktória, Schatzl Nadine, valamint Holanek Zoltán erőnléti edző nem utazott el a csapattal a DKKA elleni mérkőzésre, mivel nemrég kiderült, hogy a magyar női kézilabda válogatott egyik stábtagja kedden este pozitív mintát adott a válogatott edzőtáborában. Klubunk elővigyázatosságból úgy döntött, hogy a DKKA ellen az érintett játékosok nem lépnek pályára. Sportolóinkat elkülönítettük, teszteljük őket, a hétvégi CSZKA Moszkva elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzésen való szereplésüket pedig a további eredményektől tesszük függővé.

Ambros Martín vezetőedző ezek után szélsők nélkül nem szokványos felállásban kezdett, hiszen a Nze Minko, Hansen, Oftedal, Blohm, Kristiansen, Ryu hatos talán még sosem szerepelt így együtt, Leynaud pedig a kapuban igyekezte megállítani a hazai rohamokat. Az első találatot Veronica Kristiansen szerezte, majd Estelle Nze Minko góljával már 2 – 0-ra vezetettünk. Tizenharmadik percben már négy gólos volt csapatunk előnye (9 – 5).  Faragott hátrányából a hazai csapat, így két gólos győri vezetéssel fordultak a csapatok a félidő utolsó 10 percére (10 – 8), de közelebb nem tudtak férkőzni Blohmékhoz. Bulath gólja jelentette az első játékrész utolsó momentumát, így 17 - 12 -re vezettünk félidőben.

A második játékrészben Silje Solberg érkezett a győri kapuba, csapatunk pedig tovább növelte előnyét a hazaiakkal szemben, és a 41. percben már tíz gól volt a két csapat közti különbség (26 – 16). A mérkőzés utolsó tíz percére tartotta magabiztos előnyét csapatunk, és 29 – 22-es vezetéssel vágtunk neki a meccs végének. A találkozó egy hazai időntúli szabaddobással zárult, végül megőriztük a kétszámjegyű különbséget, és 36 – 26-ra győztünk a DKKA ellen.

Ambros Martín: „Egy kemény meccset játszottunk, főleg, hogy nem volt teljes a keretünk. A hazaiak védekezése megnehezítette a dolgunkat, erősen agresszívan védekeztek. Mi sok lerohanás gólt szereztünk, amivel nagyobb előnyre tudtunk szert tenni. Nagyon fontos két pontot szereztünk.”

Gerencsér Fanni: „Örülök a győzelemnek, és örülök hogy amellett hogy pályára léphettek góllal is tudtam segíteni a csapatot. Az akaratunk és a gyorsaságunk vitt előre minket, ez volt a győzelem kulcsa.”