A szurkolók szempontjából talán a legfontosabb, hogy szépen gyógyulnak a csapat sérültjei. A hétvégi, Kiskunhalas elleni idegenbeli összecsapáson már pályára léphet a Kaproncán megsérülő Vérten Orsolya és valószínûleg Ana Dokic is. A két régebbi sérült közül, a román válogatott beállós Ana-Maria Somoi (Lazer) egy öthetes porcképző injekciókúrán esett át. Ma reggel elkezdhette a teljesértékû munkát. Egy-két napon belül kiderül, hogy bírja a térde a terhelést. Az előző szezon végefelé térdszalagszakadást szenvedő Herr Orsolya, már elkezdte a "kapusiskolát", de a háló elé nagyjából két hét múlva állhat először edzésen. 
Az egyesület - mint azt a szurkolók már tapasztalhatták - vásárolt egy 42 méter hosszú, 12 soros forgóreklámot, amelyból hat sort már értékesített. Az első hazai meccsen tapasztalt "gyermekbetegségeket" a következő összecsapásra megoldják és hiba nélkül fog üzemelni a tábla. Valószínûleg ugyanezen a mérkőzésen egy újabb jelentős támogatóval ír alá megállapodást az Audi ETO KC elnöke, Vanyus Attila.
Megújul a klub honlapja is. Küllem és tartalom szempontjából is jelentős változásokat tapasztalhatnak két héten belül az olvasók, akiknek ezúton is szeretnénk a segítségét kérni. A
www.gyorietokc.hu -n jelenleg nem található klubtörténeti oldal. Ezt a hiányosságot is szeretnénk pótolni. Ezért kérjük a szurkolókat, hogy akinek valamilyen relikviája, régebbi képe, dokumentuma van az ETO kézilabda csapatainak történelméről, az hívja fel Gellért Tamást, a szurkolói egyesület elnökét, a 30/377-8588-as telefonszámon. Szeretnénk ugyanis minél több dokumentumot, képet és egyéb anyagot megjeleníteni az oldalon. A képeket, dokumentumokat, relikviákat lefényképezzük, bedigitalizáljuk és visszajuttatjuk a tulajdonosának. Segítségüket előre is köszönjük,
Vanyus Attila elmondta még, hogy az év mögöttünk lévő 8 hónapjában az országos televízióknak (a Magyar Televízió és a Sport TV) 64 kézilabda témájú adása volt. Az ismétlésekkel együtt több, mint 130 alkalommal ment kézilabda a különböző csatornákon. Ezeket pedig több, mint 40 millióan nézték meg. Soha nem volt még ennyire népszerû a sportág hazánkban. A következő hónapokban pedig hetente legalább egy, de előfordul, hogy több, kézilabda mérkőzést láthatnak a tévék képernyőjén a rajongók. Október végéig a Audi ETO legalább négyszer, de inkább ötször kerül mûsorra. A televíziók közvetítik a Cornexi és a Dunaferr elleni hazai valamint a Vasas és a Debrecen elleni idegenbeli összecsapásokat valamint jó esély van arra is, hogy a népligeti FTC - Audi ETO szuperrangadót is mûsorára tûzze valamelyik adó.