Sikerült visszavágni a Tatabányán elszenvedett vereségért válogatottunknak Spanyolország ellen az idegenbeli EB-selejtezőn. Nemzeti csapatunk a 30-27-es sikerrel vezeti csoportját az áprilisi záró találkozókat megelőzően.

 

Magyar góllal kezdődött a mérkőzés, de hamar jött a spanyol válasz, és 6-6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor ellépett két góllal a házigazda hispán válogatott, de szünetre elsősorban Szikora remek teljesítményének köszönhetően 15-15-ös döntetlen állással mehettek pihenni a csapatok.

A második félidőben is sokáig szoros volt a meccs, több hibával játszott mindkét csapat, de a mieink játéka végre koncentráltabbá vált és sikerült az utolsó negyed óra kezdetére három góllal vezetni. Sőt, a tanácstalanná váló házigazdák mellet a jó védekezésre alapozva 6 gólosra növeltük az előnyt. Ebből a lefújásig sikerült hármat megtartani, így 30-27-re nyertük a mérkőzést. Ez a siker a végelszámolásnál sokat érhet, hiszen az egymás elleni összevetésben egy góllal jobban vagyunk a spanyoloknál.

A válogatott győzelemből Schatzl Nadine és Lukács Viktória 1-1 góllal vették ki részüket.

 

Svédország visszavágott hazai pályán Szerbiának. Linn Blohm hibátlan teljesítménnyel, 5 góllal vette ki részét a 33:25-ös svéd győzelemből.

Dánia ismét legyőzte Romániát, a 33-27-es hazai sikerből Anne Mette Hansen 3 gólt dobott, Crina Pintea 7 gólt szerzett és csak egy rontott kísérlete volt a mérkőzésen.

Norvégia hatalmas verést mért a második félidőben Montenegróra. 17-11-es félidő után 40-23-ra győztött Norvégia, Stine Oftedal 6, Kari Brattset Dale 2,  Veronica Kristiansen 1 gólt szerzett a találkozón.