A K&H női kézilabda liga 23. fordulójában az Érd együttesét fogadtuk az Audi Aréna Győrben. Az első percektől kezdve uralta a találkozót csapatunk, és az első félidőben már 14 gólos volt az előnyünk. A második játékrészben tovább nyílt az olló a két együttes között és végül 42 - 18-ra győzött csapatunk.

Crina Pintea sérülés miatt nem állhatott Ambros Martín rendelkezésére, míg Silje Solberg és Ryu Eun Hee a mai találkozóra pihenőt kaptak. Csapatunk a Schatzl, Kristiansen, Nze Minko, Blohm, Háfra, Lukács hatossal és Leynauddal a kapuban állt fel a kezdéshez. A mérkőzés egy Kristiansen hét méteres góllal indult, és a 9. percben már 7 – 4-re vezetett csapatunk. Negyedóra elteltével tovább növelték előnyüket Lukácsék, és a 18. percben már 12 – 5-ös győri előnyt mutatott az eredményjelző. A 21. percben Brattset találatával már 10 gól volt a különbség a két együttes között (17 – 7), végül az első félidő 22 – 8-as győri vezetéssel zárult.

A második játékrészben Laura Glauser érkezett a győri kapuba, aki rögtön védésekkel mutatkozott be. Tíz perc elteltével tovább növelte előnyét csapatunk, és a 38. percben Brattset vezetésével már 30 lőtt gólnál jártak kedvenceink (30 – 12). A 45. percben Oftedal góljával már 20 volt együttesünk előnye az érdiekkel szemben (24 – 14). A mérkőzés utolsó tíz percére 21 gólos győri vezetéssel fordultak a felek. A mérkőzés végül fölényes 42 – 18-as győri győzelemmel ért véget.

Ambros Martín: „Azt gondolom az elmúlt időszakban jól dolgozunk az edzéseken. Ennek a munkának meg kell mutatkoznia az ilyen mérkőzéseken is, hogy a  tétmeccseken is magas szinten tudjunk teljesítenünk. Nagyon koncentráltan játszottunk mind védekezésben, mind pedig támadásban, ezt hűen tükrözi a mai eredmény. Mérkőzésről mérkőzésre tudunk előre lepnünk, de természetesen van még hova fejlődnünk.”

Kari Brattset Dale: „Egy nagyon jó meccset játszottunk, a védekezésünk nagyon jól működött, ennek köszönhetően sok gólt tudtunk lőni. Egy igazi csapatmunka volt ma.”