2022. május 10-én, kedden 17:45-kor sorsolják az EHF Bajnokok Ligája FINAL4 elődöntőinek párosításait a Sport1 székházában.  Kiderül csapatunk kivel mérkőzik meg június első hétvégéjén a BL döntőbe jutásért.

Mint ismeretes a Győri Audi ETO KC csapata hazai pályán 12 góllal győzte le a Brest Bretagne együttesét, így összesítésben 56 – 44-es eredménnyel jutott be a június 4-én és 5-én Budapesten, az MVM DOME-ban rendezendő EHF Bajnokok Ligája FINAL4-ba. Csapatunk mellett a  francia Metz együttese játék nélkül (A Rostov-Don csapatát a háborús helyzet miatt az oroszokat az EHF kizárta), a címvédő norvég Vipers Kristiansand a Krim Ljubljanát ejtette ki, míg a dán Team Esbjerg a Bukarest együttesén felülkerekedve jutott be a budapesti négyesdöntőbe.

Ambros Martín tanítványai két olyan ellenféllel is találkozhatnak az elődöntő alkalmával, akikkel a csoportkörök során is megmérkőztek. Most nézzük meg a három lehetséges csapatot közelebbről.

A norvég Vipers Kristiansand együttesével két alkalommal is összecsaptunk az idei küzdelmek során. A csoportkör első fordulójában 35 – 29-re győztünk ellenük az Audi Aréna Győrben, míg Norvégiában egy góllal, 30 – 29-re maradtunk alul, a sok egykori győri játékost (Jana Knedliková, Katrine Lunde, Nora Mörk, Tomori Zsuzsanna) is soraiban tudó Vipers ellen.  A norvégok a szlovén rekordbajnok Krim Ljubljanát búcsúztatták a legjobb nyolc között, idegenben 32 – 25-re, míg hazai pályán 33 – 24-re nyertek. A norvégok legjobb góllövője Nora Mörk, aki eddig 93-szor volt eredményes, őt követi Ana Debelic 65 találattal, a dobogó harmadik helyén pedig Ranghild Valle Dahl áll 62 góllal.

Az idei kiírásban már kétszer találkozott csapatunk a FINAL4 francia résztvevőjével, a Metz gárdájával. A Győri Audi ETO KC először Franciaországban mérkőzött meg a metzi alakulattal, ekkor 33 – 29-re nyertek Anne Mette Hansenék, míg januárban az Audi Aréna Győrben 39 – 30-as győzelmet arattunk. A metziek házi góllövőlistáját 73 találattal Meline Nocandy vezetei, őt követi Tamara Horacek 54 és Louise Burgaard 47 góllal.

A negyedik csapat az idei FINAL4-ban a dán Team Esbjerg együttese, aki a csoportját megnyerve a CSM Bucuresti ellen vívhatta ki a legjobb négybe jutást. Bukarestben egy góllal, 26 – 25-re győzött a dán együttes, míg hazai pályán 27 – 27-es döntetlent értek el, így egy góllal, de jobbnak bizonyultak a román együttesnél. A dánok eddigi legtöbb gólját 86-ot az idei kiírásban Henny Reistad szerezte, őt követi 78 góllal Kristine Breistol, a képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig holtversenyben 44 – 44 találattal Sanna Solberg és Marit Jacobsen áll.

A ma esti sorosláson részt vesz Michael Wiederer, az EHF elnöke, valamint a klubok is képviseltetik magukat egy játékossal. Csapatunkat Fodor Csenge, a Metzet Hatadou Sako, a Kristiansandot Nerea Pena, és az Esbjerget Henny Reistad képviseli majd az eseményen.

Kiváncsian várjuk a párosításokat!