A Győri Audi ETO KC Akadémia 4-es csapata az elmúlt héten három mérkőzést is játszott, egyet a pécsi PSN ZRT ellen a Serdülő II. osztályban, kettőt pedig az U15-ös felsőházi bajnokságban, ahol az ellenfelek a Debrecen és a Budaörs csapatai voltak.

 

Akadémia 4-es fiataljaink 2022. május 5-én Pécsett vendégszerepeltek a Serdülő II. osztályban, ahol a PSN ZRT volt az ellenfél. A találkozó egészéről elmondható, hogy a saját játékunkat játszva végig kézben tudtuk tartatani a mérkőzést, végül magabiztos győzelmet ünnepelhettünk. A 20. fordulót követően a tabella második helyéről várhatjuk a folytatást.

„Szép győzelmet arattunk a kissé hitehagyottan küzdő hazaiak ellen. Az első pillanattól kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és szép fokozatosan növeltük az előnyünket. Bár a meccs végén kicsit kiengedtünk, de így is nagyarányú sikert értünk el.” – értékelt Kerékgyártó Zsolt edző.

PSN ZRT – Győri ETO KC III (9-21) 25-40

Győri Audi ETO: Korsós Aliz (k), Császár Panna, Nagy Szofi, Balogh Lili, Horváth Zelda (k), Kovács Fruzsina, Tagai Virág, Molnár Zsófia, Pásztor Emília, Schmél Zoé, Horváth Réka, Dobák Csenge, Takács Maja, Hangyál Réka, Kányai Villő, Falusi Luca

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt

 

Kerékgyártó Zsolt és Halász Máté tanítványai május 8-án a fővárosba utaztak, ahol két mérkőzést is lejátszottak az U15 I. osztály felsőházi rájátszásában. Az első párharcot a Debrecen csapatával vívták, ami egy végletekig kiélezett csatát hozott, végül Schmél Zoé utolsó perces találatával döntetlenre mentettük a találkozót.

„A dobogóért zajló harc szempontjából fontos összecsapást a Debrecen ellen felemás érzésekkel zártuk. Egyrészt szomorúak voltunk, mert nem sikerült 2 pontot szereznünk, másrészt örömöt okozott, hogy hatalmas bravúrral mentettünk egy pontot. Az első félidőben nem volt gond, fej-fej mellett haladt a két csapat. A második félidőben a kötelező taktikai váltást, amely jelen összeállításunkban számunkra hátrányt jelentett, rosszul reagáltuk le, így a Debrecen 5 gólos előnyt szerzett. 10 perccel a vége előtt, időkérésünk után viszont egy csapásra minden megváltozott. A védekezésünk olyan pontos lett, ahogy azt az egész meccsen vártuk, támadásban pedig olyan sebességgel játszottunk, amit az ellenfél nem tudott megfelelően lereagálni. Így egyik szemünk sír, a másik nevet, de az igazsághoz tartozik, hogy így nehezebb lesz érmet szereznünk a bajnokság végén.” – összegzett Kerékgyártó Zsolt edző.

Győri ETO KC – Debreceni VSC Schaeffler (12-12) 22-22

Győri Audi ETO: Flaskár Emma 1, Balogh Lili 3, Falusi Luca 1, Horváth Zelda (k), Tagai Virág, Molnár Zsófia, Pásztor Emília 1, Schmél Zoé 9, Horváth Réka 2, Nagy Abigél (k), Dobák Csenge 3, Takács Maja 2, Hangyál Réka, Takács Diána

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt

A következő mérkőzést a Budaörs csapata ellen játszottuk, az első félidőben még fej-fej mellett haladtak az együttesek, és 11-11-es állásnál mehettek a játékosok a félidei pihenőre. A második játékrészben azonban lendületesebben kezdtünk el játszani, és egy 6-1-es szériát követően magabiztos előnyre tudtunk szert tenni. Dobák Csenge vezérletével a vezetést a meccs végéig őriztük. A 4. fordulót követően a tabella 4. helyéről várhatjuk a folytatást.

„A Budaörs ellen hoztuk a kötelezőt és kicsit ingadozó játékkal ugyan, de behúztuk a győzelmet. Olyanoknak is tudtam játéklehetőséget adni, akik az utóbbi időben kevesebbet léptek pályára különböző okok miatt. Szerencsére igazolták döntésem helyességét. Még négy mérkőzésünk van hátra a szezonból, tehát dolgozunk gőzerővel tovább.” -mondta Kerékgyártó Zsolt edző.

Győri ETO KC – Budaörs Kézilabda Sport NKFT – Moyra Budaörs (11-11) 28-22

Győri Audi ETO: Korsós Aliz (k), Flaskár Emma 3, Császár Panna 1, Balogh Lili, Horváth Zelda (k), Somogyi Lilla, Molnár Zsófia 1, Végh Zorka 2, Pásztor Emília 4, Schmél Zoé 5, Dobák Csenge 7, Takács Maja 3, Hangyál Réka 1, Takács Diána 1

Vezetőedző: Kerékgyártó Zsolt