A győri Gárdonyi Géza Általános Iskola 7-8. osztályos kézilabda csapata országos döntőbe jutott a Diákolimpián, amit ezúttal Miskolcon rendeztek. Kizárólag a Győri Audi ETO KC utánpótlás játékosaiból álló csapat ezüstérmet szerzett a rangos mezőnyben.

2022. június 3-5. között Miskolc adott otthont a 7-8. osztályosok összevont labdajáték tornájának. A IV. korcsoportos lányok számára két csoportban folytak a küzdelmek, ahol az ’A’ csoportba a Kazincbarcika, az Algyő, a Hajdúnánás és a Kozármisleny csapatai kerültek, míg a ’B’ csoportba a Balatonboglár, a Veszprém, a Győr és a Gyöngyössolymos együttesei szerepeltek. A csoportmérkőzések során két győzelemmel és egy vereséggel kvalifikáltuk magunkat az elődöntőbe, ahol a Hajdúnánás gárdájával találkoztunk, és magabiztosan meg is nyertük azt, ezzel döntőbe jutottunk. A döntőben a Balatonboglár együttesével mérkőztünk meg, és sajnos hosszabbításban alulmaradtunk. Kerékgyártó Zsolt, az Akadémia 4-es csapatunk trénerje foglalta össze a hétvége eseményeit:

„A Gárdonyi Géza Általános Iskola révén Győr, pontosabban a Győri Audi ETO KC is képviseltette magát. A résztvevő csapatban az Akadémia IV-es csapat játékosai mellett az U14-es és az U13-as együtteseink játékosai is szerepet kaptak. Az ETO-hoz ezer szállal kötődő testnevelő tanár, Gellér Ferenc, megkért, hogy segítsek neki a csapat felkészítésében, így kerültem én is képbe a versenyt illetően. Miskolcon két négyes csoportba sorsolták a nyolc bejutott csapatot. A szerencse nem fogadott bennünket kegyeibe, hiszen három nagyon erős csapattal kellett megküzdenünk, hogy az elődöntőbe kerülhessünk. Az első meccsen a korábbi ETO játékos, Szegedi Orsolya csapatával, a Gyöngyössolymosi Általános Iskolával játszottunk egy nagyon hősies, a végletekig kiélezett mérkőzést. A végén egy góllal mi nyertünk, így hatalmas lépést tettünk előre.” – mondta Kerékgyártó Zsolt.

Győri Gárdonyi Géza Ált. Isk. - Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Ált. Isk. 19-18

„Hátra volt még nem sokkal később egy ugyanilyen nehézségű ellenfél, a veszprémi Padányi Gimnázium csapata. Ezen a mérkőzésen a jobb végjátékunknak köszönhetően 2 góllal jobbnak bizonyultunk, így a többi mérkőzés eredményétől függetlenül már biztosan bejutottunk a legjobb négy közé.”

Győri Gárdonyi Géza Ált. Isk. – Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium 23-21

„A csoportból az utolsó mérkőzést a balatonboglári iskola ellen - ami a NEKA játékosaiból állt össze - arra használtuk, hogy pihentessük a kezdő csapatunk játékosait, így a fiatalok is megmutathatták, hogy nem érdemtelenül kerültek a csapatba. A kisebbek éltek is a lehetőséggel, így a második félidő közepéig partiban voltunk a hatalmas fizikai fölényben lévő Balaton-parti csapattal szemben, azonban a végjáték az ellenfelünknek sokkal jobban sikerült, végül vereséget szenvedtünk.”

Győri Gárdonyi Géza Ált. Isk. – Balatonboglári Általános Iskola 14-24

„Az elődöntő igazolta számításunkat, hiszen a relatív pihentebb játékosokkal, magabiztosan vertük a másik csoport első helyén végzett hajdúnánási Református Gimnázium csapatát .”

Győri Gárdonyi Géza Ált. Isk. – Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium 25-14

„A döntőben újra a NEKA-val találkoztunk, de az már egy másik meccs volt. Ezúttal mi voltunk a kezdeményezőbbek, az aktívabbak és szinte az egész meccsen a bogláriak előtt voltunk egy-két góllal. Leszakítani nem sikerült őket, így döntetlennel érkeztünk az utolsó fél perchez, amikor is nálunk volt a labda és feltehettük volna az i-re a pontot, de nem sikerült gólt szereznünk. Hosszabbítás következett, amiben már egyértelműen a bogláriak voltak jobbak, így nekünk maradt az ezüstérem. Soha rosszabbul ne érjen véget az idényünk. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk arról, hogyan lehet egy ilyen döntőn jól teljesíteni, ami mindenképpen fontos a jövőt illetően.” – foglalta össze Kerékgyártó Zsolt edző.

Győri Gárdonyi Géza Ált. Isk. – Balatonboglári Általános Iskola 19-22

A torna legjobb kapusának Bödő Pannát választották, míg az All Star csapatba Flaskár Emma került be, mindketten a Győri Audi ETO KC Akadémia 4-es csapatának játékosai.

Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola csapattagjai: Bödő Panna, Burányi Szófia, Dobák Csenge, Fenyvesi Viktória, Flaskár Emma, Kányai Villő, Kiss Pandora, Kósa Kiara, Kovács Fruzsina, Lendvai Emily, Novák Maja, Szalai-Nagy Zita, Tálas Alexa, Tálas Réka

Edzők: Gellér Ferenc, Kerékgyártó Zsolt

Eredmények:

Gratulálunk az elért eredményhez!