Folytatódik a cikksorozatunk az utánpótlás csapataink szezonértékelésével. A Győri Audi ETO KC három együttest indított az U12-es korosztályban, trénerjeink pozitívan értékelték a 2021/22-es szezonban nyújtott teljesítményt.

 

Az U12-es gyermekbajnokság küzdelmei összesen 10 fordulón át tartottak, csapataink pedig a VII. csoportban (Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér és Komárom-Esztergom megye) versenyeztek. A kisebb korosztályokhoz hasonlóan még itt sem számolják az eredményt. A mezőny 11 csapatból állt össze, ahol a Győri Audi ETO KC három alakulatot indított, míg az Ács, a Dorog, a Bősárkány, a Tata, a Bicske, a Répcelak, a Komárom, valamint a Mosonmagyaróvár egyet-egyet.

Klubunk I-es növedékei Molnár-Benes Aliz vezetésével már egy egymást jól ismerő gárdaként ugrottak neki a bajnoki idénynek, amiből aztán próbáltak előnyt kovácsolni az évad során.

„Összeszokott csapatként vágtunk neki a 2021-2022-es szezonnak, jó hangulatú, de munkás edzőtáborral, alapozással, edzőmeccsekkel készültünk a bajnokságra. Az volt a célunk, hogy a játékosok fejlődjenek, és a lelkes gyerekekből a kézilabdát „értő” játékosokat, csapatot faragjunk. A bajnokságból kiemelkedett az MKC, és a mi csapatunk, ez sajnos nem tett jót a mérkőzéseknek, nagyon könnyű meccsek után jött 1-1 parázs csata, talán a kiegyenlített meccsek jobban szolgálták volna a fejlődést. 20 bajnoki mérkőzésünk volt 17 győzelem 1 döntetlen 2 vereség lett az eredményünk. Összességében, elégedett vagyok a szezonnal, mindenképp léptünk előre. Köszönöm az elmúlt 5 évet a csapatnak! Sok sikert, jó egészséget kívánok a lányoknak és családtagjaiknak!” -érétkelt Molnár-Benes Aliz edző.

Győri Audi ETO KC I: Kovács Nóra, Máté Csenge, Rádi Róza, Lidi Vivien, Gyurics Johanna, Reizinger Friderika, Horváth Flóra, Gyalog Zsófia, Kungli-Zsegora Luca, Máté Zsófia, Zalka Zoé, Laczó Linda, Nagy Réka, Márkus Lili, Gyalog Szonja, Csepregi Réka, Stier Adrienn, Kósa Ramóna

Edző: Molnár-Benes Aliz

 

Fekete Kitti lányai a II-es együttesünket erősítették, akik a tavaszi szezonban már meg tudták mutatni az edzéseken tanultakat.

„Mindenben tudtunk előre lépni a szezon során, szépen dolgoztak a lányok. A nehézséget inkább az edzés látogatottsága okozta, ami sokszor kihatott a teljesítményünkre is. Annak viszont nagyon örültem, hogy a tavaszi szezonra már az újonnan tanult dolgokat is sikerült alkalmazni mérkőzéseken. Köszönöm a játékosaimnak a közös munkát és további sok sikert kívánok nekik.” -mondta Fekete Kitti edző.

Győri Audi ETO KC II: Francsics Jázmin, Gáncs Fanni, Horváth Laura, Juranovitz Boglárka, Kakics Csenge, Kiss Hanna, Kormos Eszter, Kovács Fanni, Kriller Maja, Mészáros Polett, Mézes Amira, Molnár Hanna, Nagy Laura, Novák Hanna, Varga Patrícia, Viszló Boglárka

Edző: Fekete Kitti

 

A III-sokkal Ruskó Katalin versenyzett a szezon során, aki a tanulást, fejlődést emelte ki.

„Az U12-es bajnokságban is az U11-es csapatom versenyzett. A több játéklehetőség miatt neveztem a lányokat ebbe a korosztályba. A szezon során voltak szoros, kiélezett mérkőzéseken aratott győzelmek, de becsúsztak nagyobb vereségek is. Tanulni, fejlődni és játszani jöttünk. A bátorságunk néha alábbhagyott, de összeségében elégedett vagyok az egész éves teljesítménnyel.” -értékelt Ruskó Katalin edző.

Győri Audi ETO KC III: Bertalan Anna, Bokányi Blanka, Bokodi Fanni, Csonka Dorottya, Czelter Hanna, Dunavári Luca, Forgács Panna, Horváth Eszter, Iváncsik Naima, Judt Panna, Kiss Viktória, Pánczél Vanda, Rózsás Hanna, Sándor Hanna, Szekér Lili, Tóth Laura, Zsédenyi Nóra

Edző: Ruskó Katalin