A 2021/2022-es szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzésén, a Dunaújváros elleni találkozón a szurkolók előtt búcsúzott el a Győri Audi ETO KC el a Kocsis Tibor utánpótlás edzőnktől. Tibi bácsi több mint negyven év edzősködés után búcsúzik a klubtól és élvezi a nyugdíjas éveket.

Negyven év, nagyon hosszú idő. Négy évtizeden át tanított a kézilabda művészetére a fiatalabb vagy olykor idősebb korosztály tagjait Kocsis Tibor edző, aki egy bajnoki aranyéremmel a nyakában intett búcsút edzői pályafutásának a szezon végén, hogy átadja magát a megérdemelt nyugdíjas éveknek. Edzői pályafutása befejeztével vele beszélgettünk.

Pár évtizedet kell vissza ugranunk az időben. Hogyan is kezdődött és hogyan ismerkedett meg a kézilabdával?

Hatodikos koromban, 1966-ban, a Ságvári-iskola ETO csoportjában kezdtem el kézilabdázni. Magyarországon nem sokkal korábban kezdett el teret hódítani a játék kispályás változata, amelyet sokáig alig ismertek, én már ebben kezdtem játszni. Addig ugyanis nagypályán, leginkább a focipályákon kézilabdáztak az emberek, a mai kézilabdához képest más szabályokkal, mint például a bedobásokat két kézzel kellett elvégezni, vagy hogy a kapus nem mehetett át a félpályán. Csak ezután alakult ki a mai szabályrendszer és született meg a világ legszebb sportága, amellyel egyedül talán a futball veszi fel a versenyt. Az érettségiig Győrben játszottam, majd elkerültem Pécsre tanárképzőre, ahol NBII-ben játszottam.

A pécsi évek alapozták meg, hogy a kézilabda tudását átadja a fiatal generációknak?

Pécsen elvégeztem az edzői képzést és Győrbe visszatérve elkezdtem dolgozni a sportiskolában. Nagyon szeretem a kézilabda sportot, és az edzői karrieremben ez is motivált, hogy ezt a szeretetet átadjam a fiatal kézilabdázóknak. A sportiskolában kezdtem edzősködni, majd a Győri Textil SE felnőtt csapatát is vezettem. Innen tértem vissza az ETO-hoz, bár akkor még nem ETO néven szerepelt az együttes. Volt egy nehéz időszakom, el kellett hagynom az ETO kötelékét. Ez a kétezres években volt, akkor dolgoztam Hegykőn és Komáromban is, de amikor máshol edzősködtem, egyet mindig kikötöttem: ha az ETO-val játszottunk, nem meccseltem, nem ültem le a kispadra, ezeken a találkozókon más irányította a csapatot. A szívem ugyanis mindig az ETO-é volt, és az is marad. Róth Kálmán hívott vissza és a szabadhegyi iskola csapatával megnyertük az országos diákolimpiát.

Az idei évben az Akadémia 3-as csapatot irányította, akik arany érmet szereztek az ifjúsági II-es bajnokságban. A pályafutása során melyik volt a legnagyobb sikere?

Erre nagyon könnyű válaszolni: mindig a legutóbbi. Most éppen az akadémia 3-as csapatával szerzett bajnoki arany. Nyertünk ifjúsági bajnokságot, serdülőbajnokságot, vagy országos ifjúsági kupát, ezek az utánpótlás sikerek szép emlékek számomra. Mindig az utánpótlásban a fiatal tehetségek között éreztem a legjobban magam. Ez a csapat, amivel pedig már régóta együtt dolgoztam, jó társaság. Csodás dolog, hogy létrejött a győri kézilabda akadémia, ahol profi körülmények között, a legjobb szakemberekkel, komplett stábokkal dolgozhatnak együtt a fiatalok. A kiválasztási rendszer ugyan kemény, de ilyen feltételekről korábban álmodni sem lehetett. Sok tehetséges játékosunk van, akik akár klasszis játékosok is lehetnek. Úgy látom, nemcsak fényes múltja és jelene, de reményteljes jövője is van a győri kézilabdának.

Ennyi év távlatában visszatekintve, mennyivel van könnyebb vagy éppen nehezebb dolga egy edzőnek motiválni a gyermekeket?

Régen könnyebb volt, hiszen nem volt ennyire sok más tényező, ami elvonja a gyerekek figyelmét a sportról. Változtak a követelmények és nem csak klubon belül, valamint maga a sportág is rengeteg változáson ment keresztül. Aki nem teljes szívvel csinálja, ő nagyon hamar kiesik a rendszerből, ezért van az, hogy sok tehetséges gyermeket elveszít a kézilabdás társadalom.

Nem olyan embernek ismerjük, aki szeret lazítani. De mégis mit tervez a nyugdíjas éveire? Láthatjuk az Arénában mérkőzéseken?

Biztos, hogy itt leszek meccseken, hiszen eddig erre nem volt időm a vidéki utánpótlástornák és meccsek miatt. Fantasztikus és megható érzés volt, amikor, a Dunaújváros elleni hazai bajnoki találkozó elején a szurkolók előtt búcsúztatott el Görbicz Anita elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök. Nagyon köszönöm nekik azt a megtiszteltetést, hogy saját, névtáblával ellátott székem lesz az Arénában, emellett pedig egy örökbérletet is kaptam tőlük. Egyet megígérhetek: aktívan fogom használni! Ezenkívül azt szoktam mondani, aki ebben a világban unatkozik, azon nem lehet segíteni. Annyi minden van, amit pótolni kell, egy könyvtárnyi könyv, amit nem olvastam el, egy évadra való film és színház, amit nem láttam. Rengeteg mérkőzés, amiről lemaradtam, mert nekem is meccsem volt. Mi edzők úgy vagyunk, mint a színészek, akkor dolgozunk, amikor mások pihennek, többnyire hétvégén. Sok minden elmaradt, ezeket pótolnom kell, és szeretnék a családommal is több időt tölteni.

Sok évnyi tapasztalattal a háta mögött, mit tanácsol a jövő edzői és sportolói generációjának?

Szeretni kell a játékot! Ez a titok! Sok alázat és még több szorgalom kell hozzá, mely átsegíti az embert a nehezebb időszakon.

Kocsis Tibornak köszönjük az elmúlt évtizedekben végzett alázatos munkáját, amit a Győri ETO Kézilabda Clubban végzett. Kívánunk neki boldog nyugdíjas éveket, és várjuk a mérkőzésekre.