A 2022. június 27. és július 1. között megrendezett VII. Győrszentiváni Kézilabda Táborban Győri Audi ETO KC utánpótlásműhelyében szereplő U8-10-es korosztályú gyerekek vettek részt. A kis kézilabda palánták nagyon élvezték a nyári kézilabdás tábort.

 

61 fő vett részt az idei győrszentiváni kézilabda táborban, ami rekordlétszámnak számít a tábor történetében. A résztvevő fiatal kézilabdázók győrszentiváni és Fekete Kitti edzőnk győri csoportjából kerültek ki. Klubunk utánpótlásedzője, Hoffmann-né Czérna Erzsébet, aki egyben a tábor vezetője is volt, eseménydús és sikeres hetet szervezett a fiataloknak.

„A gyerekek rengeteg élménnyel gyarapodva tértek haza a közösen eltöltött táborozás után. Az edzéseket a fáradhatatlan, jókedélyű és jól felkészült ETO-s edzők, Dányi-Hegyi Diána, Fekete Kitti és jómagam koordináltuk. Munkánkat olyan "segítők" segítették, akik Szentivánon ismerkedtek meg jó pár évvel ezelőtt a kézilabda alapjaival, és a mai napig aktívan sportolnak. A napi két edzés mellett kézműves programokra, kutyaterápiás foglalkozásra, a nagy hőségben pedig vizes versenyekre is sort kerítettünk. Üde színfoltja volt a tábornak, amikor régi tanítványaink játszottak együtt a kicsikkel. A fentebb felsoroltak bizonyítják, hogy csapatnak óriási ereje van, elmondható, hogy nekünk egy nagyon összetartó, jó közösségünk van. Találkozzunk jövőre Veletek ugyanitt! Hajrá Győri Audi ETO KC! Hajrá Győrszentiváni Kézilabda, immár 13 éve!” – összegzett Hoffmann-né Czérna Erzsébet edző.

Schmeidl Anna, a Győri Audi ETO KC U9-es csapat palántája mesélte el a tábori élményeit:

„Már nagyon vártam a tábort. Igaz, hogy nagyon meleg volt, de jók voltak az edzések, vicces volt a nagyfiúkkal játszani. A programok közül a karkötőfonás tetszett a legjobban, a kutyusok is nagyon aranyosak voltak. A pénteki vizes játékokat nagyon élveztem. Jövőre is megyek!”