2022. július 1-én, pénteken az EHF kisorsolta a 2022/2023-as Bajnokok Ligája csoportjait. A Győri Audi ETO KC a következő szezonban a ’B’ jelű nyolcasban vág neki a küzdelmeknek. Sorozatunkban áttekintjük a csoportunkban szereplő ellenfeleket, a csoport 6. helyére sorsolt, dán Team Esbjerg bemutatása következik.

Az Esbjerg együttesét 1991-ben alapították, és az első bajnoki címre 2016-ig kellett várniuk. Eddig összesen 3 alkalommal nyerték meg nemzetük bajnokságát, és az idei szezonban a második helyen végeztek, míg a Dán Kupában magasba emelhették a kupagyőztesnek járó serleget. Nem kellett szabadkártyát igényelniük az idei BL részvételhez, mivel a második számú európai kupasorozat legerősebb nemzete a dán lett, ezért második helyük automatikus indulást ért így.

A Bajnokok Ligájában először a 2016/2017-es idényben indultak. A 2021/2022-es szezon történelmet jelentett a klub életében, hiszen először kerültek be a Bajnokok Ligája FINAL4-ba, ahol csapatunktól vereséget szenvedtek az elődöntőben, majd a Metz együttese is győzelmet aratott felettük, így a 4. helyen zárták a BL küzdelmeit. Nemzetközi szintéren a 2018/2019-es szezonban ezüstéremmel zártak az EHF Kupában.

A dán női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Jasper Jensen által irányított Esbjerg eddig két távozót, Estavana Polman-t és Marit Frafjord-t jelentették be, utóbbi befejezte profi karrierjét, és a jövőben a dán együttes vezetésében kap szerepet. Két érkezőt is bejelentett a piros-fehér együttes, érkezik a norvég Nora Mörk és a dán Kathrine Heindahl.

A Győri Audi ETO KC összesen három alkalommal találkozott a dán együttessel a Bajnokok Ligájában. A 2016/2017-es szezonban először 2017. február 5-én, Dániában 32 – 26-ra, míg a visszavágón 2017. március 4-én, Győrben 33 – 22-re győztünk ellenük. Legutóbb pedig a 2021/2022-es BL FINAL4-ben, az elődöntőben csapott össze egymással a két együttes, ekkor is csapatunk győzött 32 – 27-re.

A 2022/2023-as Bajnokok Ligája szezonja csapatunk számára Dániában kezdődik meg 2022. szeptember második hétvégéjén, majd a visszavágóra 2023. februárjában kerül sor az Audi Aréna Győrben.

2022. szeptember 10-11 Team Esbjerg – Győri Audi ETO KC

2023. február 11-12 Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg