2022. július 25-én magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a XVI. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szereplő magyar női EYOF kézilabda-válogatott. A besztercebányai nyitányon a házigazda, Szlovákia volt az ellenfél.

 

A Penszki Gergely és Kun Attila által irányított magyar együttes Szlovákia ellen kezdte meg az EYOF-os szereplését a torna hétfői játéknapján. Nem várt egyszerű feladat a magyar lányokra, hiszen a nyitómeccsen pont a rendező ország csapata ellen kezdeni messze nem ideális, de összességében jól abszolválták a két győri játékost is soraiban tudó magyarok a szlovákok elleni nyitányt. Ugyan fiataljaink kicsit idegesen kezdték a találkozót, azonban a kezdeti görcsösséget hamar felváltotta a felszabadult játék, aminek köszönhetően már az első félidőben megnyugtató előnyre tudtak szert tenni (18-12). A válogatott a második játékrészben még tovább tudta növelni az előnyét, végül nagyarányú győzelmet arattak a hazaiak ellen (39-22). A Győri Audi ETO KC mindkét akadémistája pályára lépett, és gólokkal mutatkozott be, Rédecsi Polett három, míg Varga Dalma két találatig jutott.

Magyarország – Szlovákia (18-22) 39-22

„Nagy izgalommal vártuk az első mérkőzést, főleg azért, mert a hazai csapattal kellett megmérkőznünk. Úgy gondolom a stabil védekezés volt a győzelmünk kulcsa. Saját magamtól még többet várok, de ami igazán fontos, hogy a csapatmunka meghozta az első győzelmet. Örülök a két pontnak. Hajrá magyarok!” -értékelt Varga Dalma.

Fotó: MOB/Szalmás Péter

 

További csoportkörös mérkőzéseink:

2022. július 26-án 18:30 Magyarország – Dánia

2022. július 27-én 18:30 Románia – Magyarország