A magyar válogatott megkezdi szereplését a szkopjei U18-as női kézilabda világbajnokságon. A Győri Audi ETO KC akadémiáját két játékos, Farkas Júlia és Kövér Luca képviseli a 2022.július 30. és augusztus 10. között megrendezésre kerülő világversenyen.

 

A magyar válogatott a H-jelű csoportba került a sorsoláson, ahol ellenfeleink Franciaország, Argentína és Spanyolország legjobbjai lesznek. Bohus Bea szövetségi edző fiataljai négyhetes edzőtábort követően érkeztek meg az észak-macedón fővárosba. A vb első játéknapján Argentínával mérkőznek meg a magyar fiatalok.

A két akadémistánkat kérdeztük a felkészülési időszakról, valamint arról, hogyan érzik magukat a vb nyitány előtt:

"A felkészülés első két hetében nagyon kemény munkát végeztünk, gyakran napi három edzéssel. Tisztában voltam vele az erőnléti alapokat ebben az időszakban kell megszerezni, hogy minél jobb eredményt érhessünk el Szkopjéban. Nekem ez az első világversenyem, amin részt vehetek, ezért nagy várakozással tekintek elé. Remélem a világbajnokság előtti izgalom a meccsek kezdetére pozitívan hat a teljesítményemre. Számomra már az is megtiszteltetés, hogy itt lehetek, a pályán töltött idő alatt mindent megteszek a csapat sikeréért." - mondta Kövér Luca.

"Az utolsó két hét elég mozgalmasan telt ugyanis először Siófokon voltunk egy pár napot, majd pedig utaztunk Dániába egy felkészülési tornára. Ezután volt két nap pihenőnk, és végre jött a várva várt utazás Szkopjéba. Mivel a dániai felkészülési tornát megnyertük, így még nyugodtabbnak és magabiztosabbnak érzem a csapatot. Sok-sok pozitív érzés fog el, és már nagyon várom, hogy kezdődjenek a meccsek. Ugyanakkor a tavalyi emlékek is kezdenek visszatérni, ami szintén fokozza a jó érzést, amit jelenleg érzek. Úgy gondolom teljes mértékben készen állunk a megmérettetésre, megvan a kitűzött cél, már csak meg kell küzdeni érte, ami nehezebb feladat lesz, de nincs bennem félelem, mert egy összetartó csapatnak lehetek a tagja." - összegzett Farkas Júlia.

 

A világbajnokság valamennyi mérkőzését a Sport 1 fogja közvetíteni, melynek időpontjai a következők:

2022. július 30. 18:30 Magyarország – Argentína

2022. augusztus 1. 20:30 Spanyolország – Magyarország

2022. augusztus 2. 18:30 Magyarország - Franciaország

 

Julcsinak és Lucának, valamint a magyar válogatottnak sok sikert kívánunk a világbajnokságon!