A 2022/2023-as szezon első edzőmérkőzésén a Győri Audi ETO KC ellenfele a német élvonalban játszó Neckarsulm együttese volt. Az első perctől kezdve csapatunk irányított, de jól tartották magukat a vendégek is, a félidő végül 3 gólos győri vezetéssel zárult. A második félidőben tovább nyílt az olló a két csapat között és 43 – 31-re győzött csapatunk.

Ambros Martín tanítványai első felkészülési mérkőzésen a német Neckarsulm együttesét fogadták az Audi Aréna Győrben. A találkozó különlegességét az adja, hogy a német vendégeink szintén Audi által támogatott csapat (a négykarikás világcég egyik jelentős gyára Neckarsulm városában található Németországban), így a felkészülési mérkőzésen tehát a német autógyártó óriás két gyártelepének szponzorált egyesületei mérkőztek meg egymással. Sandra Toft és Linn Blohm kisebb sérülés miatt csak a kispadról segítette csapatunkat, míg helyükön két fiatal győri tehetség Bordás Bianka és Győri Alexa kapott lehetőséget.

Vezetőedzőnk a Győri-Lukács, Ryu, Broch, Oftedal, Hansen Fodor hatossal és Solberggel a kapuban kezdte meg a szezon első edzőmérkőzését. A találkozó első gólját Győri-Lukács Viktória szerezte, a 10 percben pedig már 11 – 6-ra vezetett csapatunk. Negyedóra elteltével faragott hátrányából a vendég együttes (14 – 11). A félidő utolsó 10 percére fordulva újra öt gólosra növelte előnyét együttesünk (17 – 12). Az első félidő végül 21 – 18-as győri vezetéssel ért véget.

A második játékrész Yvette Broch találatával indult, és a vendégek első góljára négy percet kellett várni (24 – 19). A negyvenedik percre fordulva Faluvégi góljával öt góllal, 27 – 22-re vezetett csapatunk. Negyedórával a vége előtt nyolc gólosra növelték előnyüket Anne Mette Hansenék (31 -23). Oftedal góljával a 48. percre már megvolt a tíz gólos különbség a két együttes között (34 – 23). A végére a győzelem mértéke volt kérdéses csupán, így a 2022/2023-as idény első edzőmérkőzésén csapatunk 43 – 31-re győzött a Neckarsulm együttese ellen.

Ambros Martín: „Egy jó ellenfél ellen tudtunk gyakorolni, ahol olyan helyzeteket próbálhatunk ki élesben, amelyeket már elkezdtünk gyakorolni, de látszott hogy van még amin javítani kell, elsősorban a védekezésben. Az új játékosok beépülését is jól segítette a találkozó, hasznosak az edzések, de a meccsszituációkból tanulunk a legtöbbet ebben a fázisban.”