Az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Győri Audi ETO KC együttese a dán Odense Handbold csapata ellen. Az első játékrészben többnyire az Odense akarata érvényesült, a dánok hamar megszerezték a vezetést, a félidő végéig meg is tartozták azt (13 - 15). A második félidő első perceiben átvette a vezetést csapatunk, és végül öt gólos győri győzelem született.

Ambros Martín vezetőedző a Fodor, Kristiansen, Oftedal, Broch, Gros, Faluvégi hatossal és Solberggel a kapuban kezdte meg az utolsó felkészülési mérkőzést. Ezúttal Toft és Haugsted marad ki a keretből. A találkozó Ana Gros elrontott hétméteresével és arra válaszul egy vendég találattal indult. Öt perc után Faluvégi találatával megszerezte első gólját csapatunk (1 – 3). Solberg védéseinek és a gyors lerohanásgóloknak köszönhetően a 10. percben kiegyenlített együttesünk (4 – 4). A vezetést azonban nem sikerült átvenni, az Odense volt rendre előnyben. A félidő utolsó 10 percére egy gólos odense-i előnnyel fordultak a csapatok (8 – 9). Továbbra is megtartotta előnyét a dán együttes, és harminc percnyi játék után végül két gólos vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrész egy vendég találattal indult, melyre Oftedal válaszolt (14 – 16). A 38. percre Faluvégi góljával átvette a vezetést csapatunk (20 – 19).  Negyedóra elteltével egy góllal, 24 – 23-ra vezettek Anne Mette Hansenék. A mérkőzés hajrájára három gólos előnnyel fordult csapatunk (27 – 24). Az utolsó percekre tovább nőtt a különbség a két csapat között, és végül  32 -27-es győzelmet arattunk.

A Győri Audi ETO KC legközelebb, augusztus 26-án, pénteken 18 órakor a K&H női kézilabda liga előrehozott 8. fordulójában a Kisvárda otthonában lép pályára.

Ambros Martín: „Két ellentétes félidőt játszottunk ma. Az első játékrészben  nem találtuk a ritmust a védekezésben, valamint a támadójátékunk sem működött jól. A második félidőben meg tudtunk újulni, a problémákat kijavítottuk, tökéletesen szolgálta a céljainkat a találkozó.”