A Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapata 2022. szeptember 22-én a Szombathely csapatát fogadta az U19-es bajnokságban, míg 24-én a Répcelak együttese ellen lépett pályára az NB II-ben. Fiataljaink mindkét mérkőzésüket magabiztosan megnyerték.

 

2022. szeptember 22-én Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna lányai számára hazai pályán a Szombathely gárdája ellen folytatódtak az ifjúsági I. osztály küzdelmei. A találkozó vendég találattal indult, azonban fiataljaink gyorsan átvették a vezetést, amit a félidő végéig őrizni tudtak (15-8). A második játékrész elején a szombathelyiek próbálták a hátrányukat ledolgozni, azonban Kövér Lucáéknak mindig volt válaszuk az ellenfél találataira. Végül az első félidőben megszerzett előnyt a mérkőzés végéig sikerült megtartani (28-21), aminek köszönhetően a Pigniczki-lányok megérdemelten tartották itthon a két pontot, és ünnepelhették az idei harmadik győzelmüket. 

„A győzelmünk nem forgott veszélyben, azonban a gólkülönbség lehetett volna nagyobb is. A meccsről elmondható, hogy a 60 percet végig bírtuk futni, de egyelőre még sok hibával játszottunk. A jövőben ebben javulnunk kell.”– értékelt Pigniczki Krisztina vezetőedző.

Győri Audi ETO KC – Szombathelyi KKA (15-8) 28-21

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 1, Takács Fanni 2, Győri Alexa (k), Havasi Virág 2, Bordás Bianka 2, Nyerges Anna 1, Tóth Gabriella 2, Halász Viktória 3, Kovács Kata 2, Mészáros Anna 2, Varga Dalma, Soponyai Lili 4, Dobány Kitti (k), Németh Henriett (k), Farkas Eszter 2, Kövér Luca 5

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina

 

Klubunk 1-es akadémistái szeptember 24-én a Répcelak együttesét fogadták a Magvassy Mihály Sportcsarnokban az NB II-es bajnokság 3. fordulójában. Az eredmény az első félidő közepéig volt csak szoros, ezután fiataljaink nagyobb dinamikával kezdtek el kézilabdázni, amiből könnyű gólokat tudtak szerezni. Az eredményes támadójátéknak köszönhetően Lévai Liliék a félidő végére megnyugtató előnyre tudtak szert tenni (21-9). A folytatásban nem változott a meccs képe, kapusaink egész mérkőzés alatt remekeltek, míg támadásban is hatékonyak tudtunk maradni. Farkas Eszterék végül kiütéses győzelmet ünnepelhettek (45-18), aminek köszönhetően továbbra is veretlenül menetelnek a bajnokságban.

„Minden mérkőzést szeretnénk felhasználni az előbbre lépés és a fejlődés érdekében. Ma az indulások és a lerohanások domináltak, amikből rendre eredményesek tudtunk lenni. Szép akciókat vezettünk, és élvezetes játékot nyújtottunk.” – nyilatkozta Bordásné Horváth Marianna edző.

Győri Audi ETO KC U22 – Répcelaki SE (21-9) 45-18

Győri Audi ETO: Lévai Lili 8, Takács Fanni 4, Balogh Lili 1, Havasi Virág 4, Hajdó Jázmin 1, Bordás Bianka 7, Nyerges Anna 4, Halász Viktória 1, Pádár Laura 3, Császár Dorka, Soponyai Lili 2, Dobány Kitti (k), Németh Henriett (k), Farkas Eszter 10

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina