Klubunk utánpótlás csapatai az elmúlt hétvégén az U14 I. osztályban Kozármislenyben, míg az U14 II. osztályban Hajmáskéren léptek pályára.

Róth Kálmán és Tóth Lászlóné fiataljai 2022. november 27-én Kozármislenyben folytatták az U14 I. osztály pontvadászatát, akikre két mérkőzés is várt. Az első párharcukat a Kozármisleny SE ellen vívták, ahol az első félidőt ellenfelünk kezdte jobban, majd lányaink egy jó félidei hajrát követően három gólra csökkentették a hátrányukat (7-10). A folytatásban azonban a hazaiak fölénk kerekedtek, támadásban nem tudtunk megújulni, végül vereséget szenvedtünk (11-19).

„A nagyon korai kelés és a hosszú utazás meglátszódott a játékunkon az első mérkőzésen. Sajnos nem tudtunk koncentrálni, így sokat hibáztunk, ami nem volt jellemző az utóbbi néhány mérkőzésen. Az első félidőben nem volt nagy a különbség, hárommal vezetett az ellenfelünk. A második félidőben a gyenge egyéni teljesítményünknek köszönhetően a hazai csapat fokozatosan növelni tudta az előnyét, végül megnyerte a találkozót.” -értékelt Tóth Lászlóné edző.

Győri ETO KC – Kozármisleny SE (7-10) 11-19

Győri ETO KC: Reizinger Friderika (k), Mucza Dóra 1, Burányi Szófia, Lendvai Emily 2, Oross Tímea 1, Pintér Nelli, Szakács Vivien 4, Baracskai Liza 2, Gáncs Fanni, Takács Csenge (k), Balog Nikoletta, Jancsurák Flóra, Biró Szonja, Porubszki Lara 1

Vezetőedző: Róth Kálmán

Az Alba Fehérvár elleni találkozót sokkal jobban kezdtük, Szakács Vivienék már az elején megszerezték a vezetést, amit a félidő végéig őrizni is tudtak, végül hatgólos előnyről várhatták a folytatást (7-13). Porubszki Laráék végig a saját játékukra figyelve magabiztos győzelmet ünnepelhettek (17-25). A két mérkőzésen megszerzett két ponttal csapatunk jelenleg a tabella ötödik helyén áll.

„A második mérkőzésen már jobban játszottunk, így megérdemelten győztünk.” -zárta sorait Tóth Lászlóné edző.

Alba Fehérvár KC – Győri ETO KC (7-13) 17-25

Győri ETO KC: Reizinger Friderika (k), Mucza Dóra 4, Burányi Szófia 1, Lendvai Emily 1, Oross Tímea 2, Pintér Nelli 2, Szakács Vivien 7, Baracskai Liza 3, Gáncs Fanni, Takács Csenge (k), Balog Nikoletta, Jancsurák Flóra 1, Biró Szonja, Porubszki Lara 4

Vezetőedző: Róth Kálmán

 

Klubunk másik utánpótlás csapata november 26-án Hajmáskéren lépett pályára az U14 II. osztályban. Marian Hannáék, akik a Zirc alakulatával mérkőztek meg, szinte már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést (13-6). A folytatásban lányaink magabiztosan játszottak, Pintér Kitti vezérletével folyamatosan növelték az előnyüket, aminek köszönhetően megérdemelten zsebelhették be a két pontot (27-11). Az újabb győzelem azt is jelentette, hogy klubunk növendékei a második helyről várhatják a folytatást.

„A mérkőzésen a védekezés mindkét formája jól működött, főleg a hatos-falas. A támadójátékunkat a gyors labdafelhozatal és az eredményes befejezések jellemezték. Több jó egyéni teljesítmény is hozzájárult a győzelemhez.” -nyilatkozta Horváth János edző.

Győri ETO KC – Zirc KSE (13-6) 27-11

Győri ETO KC: Varga Petra (k), Szabó Réka (k), Marian Hanna 8, Jenőfi Franciska 5, Kontics Janka, Imre Vanessza 1, Szabó Réka, Németh Zsófia 1, Pintér Kitti 12, Kráner Szidónia, Illés Boglárka, Király Annamária

Edző: Horváth János