Az EHF Bajnokok Ligája 7. fordulójában a Győri Audi ETO a Rapid Bukarest együttesét fogadja hazai pályán. A találkozó 2022. december 3-án, szombaton 18 órakor kezdődik az Audi Aréna Győrben. Jegyek még kaphatóak elővételben és a helyszínen is kapunyitástól kezdődően. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Rapid elleni találkozó alkalmával a kapuk a kezdés előtt két órával, azaz 16 órakor nyílnak.

Az Eb után hazai pályán folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei a Rapid Bukarest ellen. Ambros Martín tanítványai eddig hat BL mérkőzést játszottak a 2022/2023-as szezonban, akiknek öt győzelem mellett egy vereség a mérlegük. Legutóbb október 22-én hazai pályán a Buducnost ellen léptek pályára kedvenceink a sorozatban, és a 32 - 19-es siker azt jelentette, hogy a csoport éléről várhatják a folytatást Faluvégiék.

A Rapid Bukarest együttese hat mérkőzéséből négyet megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott, így eddig veretlenül 10 ponttal a B csoport második helyén áll.

A Carlos Viver vezette bukaresti együttes az első fordulóban 31 – 27-re nyert a Zágráb otthonában, majd hazai pályán döntetlent játszott a Metz ellen (32 – 32). Idegenben a Kastamonu ellen hét gólos sikert könyvelhettek el Korsós Dorináék (33 – 26), majd otthon két góllal múlták felül az Esbjerg együttesét (34 – 32). Montenegróban kisebb meglepetésre 30 – 30-as döntetlent játszottak a Buducnost ellen. A legutóbbi fordulóban pedig a Storhamar együttesét fogadták Bukarestben, és nyertek ellenük 27 – 25-re.

A Rapid legeredményesebb játékosa a sorozatban Eliza Buceschi 25 góllal, őt 24 találattal Sorina Grozav követi, a dobogó harmadik fokára Maria Lopez Herrero állhat fel 17 góllal.

A román bajnok Rapid Bukarest keretébe hatan érkeztek a nyáron: Ivana Kapitanovic, Jennifer Gutiérrez, Orlane Kanor, Alexandra Lacrabére, Iréne Espínola és Lorena Gabriela Ostase. Érdekesség, hogy az elmúlt héten két újabb játékos igazolását jelentette be a román csapat, Estevana Polman Nyköbingből, Andjela Janjusevic Siófokról csatlakozott a keretükhöz.

Klubunk egyelőre még nem számíthat Line Haugsted és Veronica Kristiansen játékára, valamint Ryu Eun Hee sem tér még vissza az Ázsia Játékokról a szombati összecsapásra. Fodor Csenge rehabilitációja ugyan jól halad, de az ő, illetve a betegségéből felgyógyuló Linn Blohm játékáról csak a mérkőzés előtt dönt a szakmai stáb.

A rangadót megelőzően a friss Európa-bajnok Stine Oftedalt kérdeztük.

A találkozót a német Christian Hannes, David Hannes játékvezetőpáros vezeti, és a Sport1 élőben közvetíti.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Rapid Bukarest elleni találkozón az Audi Aréna Győr kapui a mérkőzés előtt két órával nyílnak, azaz szombaton 16 órától kezdődik a beengedés az Arénába. 

Jegyek továbbra is kaphatóak a Győri Audi ETO KC hazai mérkőzéseire elővételben az Audi Aréna Győr Shopjában (9027, Győr Tóth L. út 1) és online a https://jegymester.hu/event-host/1100/gyori-audi-eto-kc weboldalon válthatóak. Helyszíni jegyértékesítés a mérkőzés kezdete előtt most 2 órával indul az Audi Aréna Győr jegypénztárában, a főbejáratnál.