A Győri Audi ETO új játékost nevezett be a Bajnokok Ligájában a Rapid elleni találkozó előtt. Klubunk egykori sportolója, jelenlegi másodedzője Raphaelle Tervel kapott új játékengedélyt, így szükség esetén mától már a pályán is segítségére lehet a csapatnak.

Az Európa-bajnokságot követően több hiányzóval kezdte meg a felkészülést csapatunk a szezon folytatására. Kisebb egészségügyi problémák miatt már az Alba elleni találkozón is „csak” 12 játékossal arattunk győzelmet, de a létszám mellett a fő probléma az volt, hogy a hármas védő poszton csak két játékossal számolhatott Ambros Martín vezetőedző. Tekintettel arra, hogy ha a két játékos bármelyike még kiesne olyan megoldást kellett találni, ami rövid távon megoldja a problémát, ha az egyáltalán felmerül. Az a döntés született, hogy a csapat jelenlegi másodedzőjének, az egykor a világ egyik legjobb védekezőspecialistájának tartott Raphaelle Tervelnek klubunk megkérte a játékengedélyét.

Az adminisztrációs procedúra a határidőig sikeresen lezárult, így Raphaelle Tervel szükség esetén nevezhető lesz játékosként is a mérkőzésekre.