A Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapata az elmúlt héten az U19 I. osztályban, valamint az NB II-ben is pályára lépett. Fiataljaink mindkét mérkőzésüket magabiztosan megnyerték, így idegenben gyűjthették be az idei szezon utolsó bajnoki pontjait.

Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna tanítványai számára 2022. december 15-én az Alba Fehérvár otthonában folytatódott az U19 I. osztály pontvadászata. Annak ellenére, hogy a találkozót csapatunk kezdte jobban, az első félidő kiélezett csatát hozott, végül Soponyai Lili találatával egy gólos vezetéssel fiataljaink mehettek pihenőre (17-18). A folytatásban a játék képe nem változott, fej-fej mellett haladtak az együttesek, a végjáték azonban Kovács Katáéknak sikerült jobban, és egy 7-2-es sorozatot követően végül magabiztosan zsebelhették be a két pontot (30-36).  A Fehérváron aratott győzelemmel klubunk növendékei a tabella harmadik helyén zárták az őszi szezont.

„Jól kezdtük a mérkőzést, mi diktáltuk a tempót és a játékot. Akkor is volt tartásunk, amikor az ellenfél megtalálta a játékát, amikor hátrányba kerültünk, akkor sem hagytuk el magunkat. A második játékrészben még pontosabban játszottunk, minden poszton hozzátettünk. Jól működtünk csapatként, sok jó egyéni teljesítmény mellett. Fontos győzelmet arattunk.” -értékelt Pigniczki Krisztina vezetőedző.

Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC 30-36 (17-18)

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 3, Lévai Lili 2, Győri Alexa (k), Havasi Virág 2, Bordás Bianka 1, Nyerges Anna 3, Tóth Gabriella, Halász Viktória 1, Pádár Laura, Kovács Kata 4, Soponyai Lili 3, Dobány Kitti (k), Farkas Eszter 5, Kövér Luca 4, Farkas Júlia 8

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina

 

Akadémia 1-es lányaink december 17-én a Celldömölk vendégeként léptek pályára az NB II-ben. Az első félidőben Nagy Nikolették jó tempóban kézilabdáztak, gyors, könnyed gólokat tudtak szerezni, aminek köszönhetően ötgólos előnyt szereztek a pihenőre (13-18). A második játékrészben Havasi Virágék tovább rohamozták a vasi csapat kapuját, és a 39. percben már tíz góllal is vezettek (14-24). A végjátékban még tovább nőtt a különbség, végül fiataljaink Farkas Eszter hétméteresből szerzett találatával beállították a 22-34-es végeredményt. Tizenegy fordulót követően a tabella negyedik helyén telel csapatunk.

„Jó kezdéssel megalapoztuk a mérkőzést, és a különbséget fokozatosan tudtuk növelni. A győzelem magabiztos zárása volt az évnek, a folytatásra igyekszünk úgy visszajönni, hogy közelebb kerüljünk a célunkhoz.” -nyilatkozta Bordásné Horváth Marianna edző.

Celldömölki VSE – Győri Audi ETO KC 22-34 (13-18)

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 5, Lévai Lili 4, Győri Alexa (k), Havasi Virág 6, Bordás Bianka 3, Nyerges Anna 2, Tóth Gabriella 2, Halász Viktória 2, Pádár Laura 3, Kovács Kata, Barta Petra 4, Németh Henriett (k), Farkas Eszter 3

Edző: Bordásné Horváth Marianna