Nem újította meg nyáron lejáró szerződését Anne Mette Hansennel a Győri Audi ETO csapata. A dán játékos 6 év után távozik majd Győrből idén nyáron.

2017 nyarán csatlakozott csapatunkhoz Anne Mette Hansen a dán Kobenhaven csapatától. Az azóta eltelt öt szezon során kettő Bajnokok Ligája aranyérem (2018, 2019) mellett egy ezüst (2022) és egy bronzérmet (2021) is nyert klubunk játékosaként a legrangosabb európai kupasorozatban.

A magyar bajnokságban három arany (2018,2019,2022) és egy ezüstérem (2021) részese volt csapatunk zöld-fehér szerelésében.

A Magyar Kupában szintén három aranyérmet nyert (2018,2019, 2021) és egy ezüstérem is gazdagította eddig éremkollekcióját. (2020-ban a világjárvány miatt a szezon eredmények nélkül zárult le mindhárom sorozatban.)

Anne Mette Hansen Görbicz Anita visszavonulása után 2021 nyarától a csapatkapitányi karszalagot is viseli a csapatban.

„Ezúton köszönöm szépen Anne Mette Hansennek az eddigi munkáját. Nem most szeretnék búcsúzkodni, hiszen nagyon sok feladat áll még előttünk az idei szezonban. Nyáron majd méltóképp megköszönjük az ETO-ért végzett elkötelezett munkáját és nagyon bízom benne, hogy első helyekkel tehetünk pontot a 6 Győrben töltött szezonja végére.” – nyilatkozta Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

Nyárig még sok, fontos csata vár a lányokra és bízunk benne, hogy újabb trófeákkal sikerül búcsúznia Anne Mette Hansennek Győrtől.