Közel egy éve választották meg a Győri ETO KC elnökének Görbicz Anitát. Azóta a második gyermekének is életet adó elnökasszony már visszatért az irodába, igaz várandósága alatt sem szakadt el a munkától. A világklasszis kézilabdázóval beszélgettünk a gyermeknevelésről és az Akadámián történt változásokról.

Hogyan változtatta meg mindennapjait a két gyermek nevelése? Hogyan fogadta kistestvérét a nagyobb testvér?

Természetesen az elején nehéz volt elképzelni, hogyan fogok tudni két gyermekkel boldogulni, hiszen egy kisbabának és egy másodikas fiúnak eltérő a napirendje, mások a szükségletei. Azonban a családomnak köszönhetően minden zökkenőmentesen működik. Domonkos érkezése előtt az egyik legfontosabb feladatunk volt, hogy Boldizsárt felkészítsük az érkezésére. Sokat beszélgettünk arról, milyen lesz, amikor a kisöccse megérkezik közénk. Boldizsár igazi nagyfiúként fogadta Domonkost, s folyamatosan ott van körülötte, segít a kicsi körül.

Hogyan érzi most magát?

Eddig sosem tapasztalt érzelmeket élek meg, boldog vagyok, még akkor is, ha olykor kialvatlannak, fáradtnak érzem magam. Nem gondoltam, hogy ennyire lehet szeretni és ilyen különös boldogság két gyermek édesanyjának lenni. Hálás vagyok az életem minden pillanatáért, és a munkát illetőleg azért, hogy a profi karrierem után is azzal foglalkozhatok, ami eddig is az egész életemet meghatározta.

Óriási energiával és profizmussal viseltet a munkája iránt. Miből merít erőt?

Ugyanúgy, mint a sport terén, a munkámban is mindig a maximumra törekszem. A szeretteim öleléséből, a családommal eltöltött időből töltődöm, ők azok, akik egy esetleges nehezebben sikerült nap után erőt adnak.

Közel egy éve nevezték ki a Győri ETO KC elnökének. Milyen célokkal vágott neki a munkának?

Sportsikereket elérni a klub minden területén. A Győri ETO KC elnökeként a legfőbb feladatom az egyesületben sportoló fiatal játékosok fejlődéséhez szükséges körülmények biztosítása. Szeretném, hogy a felnőtt csapat mellett az Akadémiánkon is napi szinten komoly munka folyjon. Azt gondolom, a kézilabda sportág szeretetére való nevelést már kiskortól el kell kezdeni, nem véletlen, hogy több óvodában és általános iskolában is órákat tartanak szakembereink. Célom továbbra is változatlan, egy olyan Akadémia megteremtése, amely példaértékű, és ahol a befektetett minőségi munka után minél több fiatal vállalhasson szerepet az élvonalban.

Mit adott a sport a vezetői munkához?

Mindenekelőtt kitartást, hiszen a sportban - úgy gondolom - ez az egyik legnagyobb erény. A kézilabda révén sok mindent megtanultam, amit a munkám során is hasznosíthatok. Mindig is hittem a csapatmunkában, és abban, ha közösen dolgozunk a kitűzött célokért, akkor nincs lehetetlen. Az is igaz, a munka sokban különbözik a sporttól. A döntések és annak következményei sokkal nagyobb terhet raknak az ember vállára, ezért szükség van a folyamatos fejlődésre. Többször megkérdezték tőlem, milyen vezetővé szeretnék válni, erre azt mondtam, hogy szerintem egy jó vezető határozott és következetes. Célom, hogy olyan vezetővé váljak, aki határozott célokkal rendelkezik, és ezt a kollégáival közösen meg is tudja valósítani. Függetlenül attól, milyen vezető vagyok vagy milyenné szeretnék válni, fontos számomra, hogy milyen kollégák vesznek körbe. Büszke vagyok arra, hogy itt a klubnál kiváló szakemberek segítik mind az én munkámat, mind egymás tevékenységét.

Mi a vezetői hitvallása, mottója?

Mottó megfogalmazása helyett sokkal inkább az a leglényegesebb számomra, hogy legyek megbízható, hiteles; egy olyan kolléga, akivel szívesen dolgoznak együtt a többiek. Azt szeretném, hogy olyan vezető legyek, aki egy munkatárs, egy jó csapatjátékos.

Egy korábban adott interjújában említette, hogy az utánpótlásban több változtatást szeretne eszközölni. Hogyan zajlik a nevelés az ETO Akadémián?

Azt mondhatom, hogy a lehető legjobb irányba történik a változás, amit a félévi eredményeink is mutatnak. Mindhárom akadémiai csapatunk az élmezőnyben szerepel a bajnokságokban. Az Akadémián dolgozó szakemberek elhivatott munkájának köszönhetően egy egységes edzői stratégia alakult ki, amely megkönnyíti az edzők munkáját. Több olyan rendszert vezettünk be, amely segítségével kollégáim folyamatos méréseket, videóelemzéseket végeznek, monitorozzák az edzéseket, melyek nagyban segítik a mérkőzésekre való felkészülést és a fiatalok fejlődését. Úgy gondolom, jó úton indultunk el az elmúlt időszakban, és az eredményeket látva elmondható, a befektetett munka igenis meghozza gyümölcsét. Természetesen akadnak hibák is, aminek kijavításán folyamatosan dolgozunk szakembereinkkel annak érdekében, hogy a tőlünk kikerülő fiatalok maximálisan megállják helyüket a felnőtt kézilabda világában.