2023. április első két hetében a nemzeti együttesükben szerepelnek a Győri Audi ETO válogatott játékosai. A győri klubot 10 sportoló hat országban és négy szakember, ebből három a magyar, egy pedig a francia válogatottban képviseli.

Az elsöprő FTC elleni győzelem után kedvenceinknek hazájuk válogatottjában kell bizonyítaniuk, hiszen az előttünk álló két hét a világbajnoki selejtezők ideje lesz. Nézzük sorban, mi vár a csajokra.

A magyar női kézilabda válogatott Érden készül a selejtezőkre. A Golovin Vlagyimir irányította csapat Izland nemzeti együttese ellen játszik majd. Az első mérkőzést április 8-án Izlandon, a másodikat négy nappal később Érden vívják meg Győri-Lukács Viktóriáék. Klubunkat Vica mellett Schatzl Nadine, valamint Pigniczki Krisztina, Holanek Zoltán és Csernák Edina képviseli, míg az előzetesen behívót kapó Faluvégi Dorottya betegség miatt kikerült a keretből.  A felkészülésről és a várakozásokról Nadine-t kérdeztük: „Hétfőn kezdtük meg a felkészülést a válogatottal Érden. A legutóbbi összetartás után mindenképpen szeretnénk javítani, hiszen akkor nem a jó arcunkat mutattuk meg. Nem számítunk könnyű mérkőzésre az izlandi együttes ellen. Azt gondolom, mindenképpen a kemény és fegyelmezett védekezés lesz a kulcs, majd abból remélem, hogy gyors, könnyű gólokat tudunk szerezni! Egy pillanatig sem szabad engednünk az ellenfelünket „levegőhöz jutni”. Bízom benne, hogy jól fog sikerülni minden és sikerrel zárjuk majd mind a két összecsapásunkat”

Az Anne Mette Hansennel, Line Haugsteddel és Sandra Tofttal felálló világbajnoki ezüstérmes dán együttesre két barátságos összecsapás vár. „Tíz napos összetartáson veszünk részt a válogatottal Dániában. Ez idő alatt két barátságos találkozón lépünk pályára Svédország ellen. Az egyik mérkőzésünket idegenben, míg a másikat Dániában játsszuk. A hazai mérkőzésünk különleges lesz, hiszen a koppenhágai Royal Arénában lesz, ahol 10 000 szurkolóval közösen ünnepeljük meg a 2022-es Európa bajnokságon szerzett ezüstérmünket” – nyilatkozta a legutóbbi bajnoki mérkőzést 49%-os védési mutatóval záró Sandra Toft.

Svédország válogatottjában játszó Linn Blohm is a barátságos találkozót emelte ki, és azt, hogy nemsokára újra találkozik ETO-s csapattársaival „A válogatottal Svédországban, Helsingborgban készülünk, ahol az összetartás mellett a 2023-as világbajnokság népszerűsítése is a feladatunk, hiszen decemberben Dánia, Norvégia és Svédország közösen rendezi meg az eseményt. Mérkőzések tekintetében szerdán itthon játszunk barátságos találkozót Dániával, maj kedden Koppenhágában mérkőzünk meg velük. Szóval már alig várom, hogy találkozzak AM-mel, Line-vel és Sandra-val” – mondta el beállónk.

Stine Oftadallal és a visszatérő Kari Bratsett Dale-val a soraiban játszik barátságos mérkőzést a norvég nemzet együttes. „Egy norvég kis faluban, Voldában vagyunk a válogatottal. Igazi tündér hely, nagy hegyek között, sok-sok hóval. Edzőmérkőzések várnak ránk Montenegró ellen, aki igazi kemény ellenfél lesz számunkra” – mondta el az összetartásról Stine Oftedal.

Ana Gros és a szlovén válogatott Ljubljanában készül, és Olaszországgal vívják meg a vb selejtezős mérkőzésüket. „A szlovén fővárosban készülünk, majd szombaton Olaszországban lépünk pályára az első világbajnoki selejtezőnkön, majd április 12-én az olaszokat fogadjuk Ljubljanában. Természetesen a fő célunk az, hogy kijussunk a decemberi vb-re. Szeretnénk nagyon jól felkészülni, és minden edzést felhasználni a csapatunk felépítésére” – nyilatkozta Ana Gros

Játékosként Estelle Nize Minko, míg stábtagként Amandine Leynaud a francia együttessel készül április első két hetében. „Rendben és jó hangulatban zajlik az összetartásunk a francia válogatottal. Két barátságos mérkőzést játszunk Brazíliával az elkövetkező időszakban” – mondta Estelle Nze Minko.

A válogatottakban szereplő játékosainknak és szakembereinknek sikeres időszakot kívánunk! Várjuk Őket vissza Győrbe!