A 2023. április 14-én megrendezett Magyar Kézilabda Szövetség évi rendes Küldöttgyűlésén Fodor B. Péter, a Győri Audi ETO KC technikai vezetője Magyar Kézilabdázásért Érdemérmet vehetett át. Peti bácsi - hiszen mindenki így hívja - a magyar, valamint az ETO kézilabdaélet fáradhatatlan szereplője több mint három évtizede. A díjátadót követően beszélgettünk vele…

Mesélne egy kicsit arról, hogyan került Győrbe? Mire emlékszik szívesen vissza a gyerekkorából?

Érsekújváron születtem 1945-ben, azonban az akkori Csehszlovákiában törvénybe foglalt Benes-dekrétumok kapcsán 1948-ban Győrbe kerültünk a családdal. Az általános iskolát már itt kezdtem el, majd a Révai Gimnáziumban szereztem meg az érettségit. Sportos gyerek voltam, állandóan fociztam a társakkal a Bercsényi ligetben, valamint a szüleim mindig vittek a meccsekre. Az 52-es évtől kezdve mindig ott voltam az ETO-pályán, mint szurkoló.

Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni a sporttal?

Az iskolai kézilabda csapatban kapus voltam. Akkoriban a börtön mellett volt az ETO kézilabda pálya, apám az ügyészségen dolgozott, és az ablakból néztem mindig a kézilabda meccseket. A régi Textiles pályán 5500 ember szurkolt, még a villanyoszlopokon is lógtak egy Textiles ETO mérkőzésen. Mondhatni a szurkoláson keresztül szerettem meg a kézilabdát. Az iskolákban pedig nagy bajnokságokat tartottak, ahol olyan játékosok voltak, mint a Bartovics Józsi, Ajtony Ákos, Dr. Dubánn Dénes. Később a Honvédségnél kispályás focit is játszottam. Emlékszem, amikor elutaztunk például Zalaegerszegre, és rendes nagyméretű pályán fociztunk, beállítottak a kapuba, de elvesztem benne. Az ETO focicsapat minden meccsére utaztam, mint szurkoló. Volt olyan, hogy vasárnap délelőtt Csepelen néztem meg egy mérkőzést, délután pedig már dupla rangadón voltam a Népstadionban. 1963-ban járunk, Hidegkuti Nándi bácsi volt az edző, ekkor nyertük a félfordulós bajnokságot. Volt egy úgynevezett ETO Baráti Kör, ami a klubot segítette, ahova én is bekerültem. Akkoriban Jakab Lajos volt a kézilabdában a szakosztályvezető, és átcsábított oda, és onnantól kezdtem el járni a férfi kézilabda meccsekre, de ott is, mint szurkoló, valamint mint szervező.

Gyerekként melyik sportélmény volt a legmeghatározóbb, ami hatással volt az életére?

1963-ban egy félszezonos bajnokág után lett bajnok az ETO focicsapata, és indulhatott a BEK-ben, ahol a legjobb négy közé jutott. Az elődöntőben az Eusébio-val felálló Benfica volt az ellenfél, ami a teltházas Népstadionban került megrendezésre. Arra indult különvonat, amin ilyen kalauzféle voltam. Végül 1-0-ra nyert a portugál csapat, de felejthetetlen élmény volt ott lenni. Rengetegszer láttam Puskás Öcsit játszani, édesanyámmal ott voltam a híres 7-1-es magyar-angol összecsapáson is.

Munka terén miért pont a kézilabdára esett a választás?

Eredetileg műbútor-asztalos a szakmám, majd 1965 nyarán a Vagongyárba kerültem. 1967-ben indult az NDK-s munkakapcsolat program, ami azt jelentette, hogy ki lehetett menni pár évre dolgozni, ahova jelentkeztem is, de az indulás előtt pár nappal behívtak Pápára katonának. 1967. november 26-án vonultam be, ahol igen jó helyem volt, aztán a Megyei Kiegészítő Parancsnokságon kerestek ügyviteli részlegre vezetőt, végül odakerültem, ahol 1995-ig dolgoztam. 1995 körül Jakab Lajos és Vanyus Attila mondták, „miért nem mész már el nyugdíjba, és jössz el hozzánk az ETO-ba”, végül beadtam a derekam.

A kézilabdán belül milyen feladatokat látott el?

1991 körül kerültem az ETO női kézilabda csapatának a kötelékébe, mint technikai vezető, emellett a Megyei Kézilabda Szövetségben közel harminc évet töltöttem el, ahonnan 2021-ben mentem nyugdíjba. Versenyigazgatóként dolgoztam, a megyei bajnokságok szervezése, a fegyelmi ügyek mind hozzám tartoztak. 17 évig voltam az ETO női felnőtt csapatánál, technikai vezetőként bejártam az egész világot a csapattal. Nagyon szerettem utazni. Azután az ETO utánpótlásába kerültem, és azóta is abban dolgozom. A Magyar Kézilabda Szövetségnél bizottsági tag, valamint versenybíró is voltam, ezek közül sok nemzetközi mérkőzésen vettem részt.

Hogyan élte meg a klub legnagyobb sikereit? Melyek azok, amire szívesen visszaemlékszik?

Az első BL-győzelmünk volt a legemlékezetesebb 2013-ban, ami kint is van a falamon a lakásomban. A győzelem nem csak azért volt feledhetetlen, mert egy sikersorozat vette kezdetét, hanem mert versenybíró voltam azon a mérkőzésen, így testközelből élhettem át ezt a csodás pillanatot. De a 2013-as Valcea elleni elődöntő is emlékezetes marad, mivel ott is versenybíró voltam.

Mi a titka, hogy ennyi időn keresztül ugyanolyan szenvedéllyel végzi a munkáját, mint a pályája kezdetén?

Körülbelül 32 éve dolgozom a kézilabdában. Fontos, hogy az ember jól dolgozzon, és becsülettel tegye a dolgát. Dolgozóként mindig is úgy éreztem, hogy az ETO ilyen tekintetben is családként működik, másképp ezt nem is lehet csinálni. Igaz a kirakatban a csapat van, de ez nem működhet a megfelelő háttér nélkül, és ennek a háttérnek ugyanolyan jónak kell lennie, mint a csapatnak. Mindenki fontos láncszeme a sikernek.

Mit adott Önnek a sportban való ténykedés, mire tanította meg?

Bárhol dolgoztam volna, ugyanígy becsülettel tettem volna. Hibázni emberi dolog, viszont ha hibázom, képes vagyok ezen napokig vagy hetekig rágódni. Mindig igyekeztem mindenkivel jóban lenni, a közös hangot megtalálni. A precizitást mindig is fontosnak tartottam, a füzetemben mindig mindent leírtam, a mai napig is így teszem.

A munkában Ön egy nagyon lelkiismeretes, szabálykövető ember. Ilyen a magánéletben is?

Igen, abszolút, azt vallom, hogy rend a lelke mindennek. Mindenki tudja rólam, mennyire szabálykövető ember vagyok. Vanyus Attila a mai napig emlegeti azt az esetet, amikor versenyigazgatóként megbüntettem az ETO-t egy serdülőbajnokságban, mert kevesebb létszámmal jelentek meg. A munkában, valamint a magánéletemben is szókimondó vagyok, de nem szeretek senkivel konfliktusba kerülni. Nagy állatbarát vagyok, most is van egy Mázli nevű macskám. Hobbiként említhetném, hogy rengeteget utaztunk. A rendszerváltás után majdnem minden hétvégén Olaszországban voltam, utazásokat szerveztünk külföldre, én intéztem a buszt. Péntek este indultunk Velencébe, másnap este vissza. Amikor nem volt idegenvezető, akkor én töltöttem be ezt a szerepet, útikönyvekből megtanultam, és csináltam a műsort.

Nem csak a játékosok terén említhetjük a klubhűség szót, hanem az Ön esetében is. A több évtizedes munkája alatt mire a legbüszkébb?

Már a Honvédség alatt is sokat segítettem az ETO-nak. Korábban hívtak több helyre is dolgozni, de az ETO-nál sok mindent megéltem, nem volt okom máshova menni. Az egész 30 évemre büszke vagyok, a munkámat becsülettel végzem, az pedig, hogy még mindig itt vagyok, talán jelent valamit…

Szívből gratulálunk Peti bácsinak legújabb elismeréséhez, és reméljük, nagyon sokáig magunk között tudhatjuk még!