A Török Bódog Női Magyar Kupa döntőjében a Győri Audi ETO az FTC csapatával mérkőzött meg. Végig szorosan alakult a mérkőzés, de a végén nem sikerült a győzelem, egy gólos vereséget szenvedett a győri együttes.

A döntőt védekezésben a Fodor, Nze Minko, Haugsted, Broch, Gros, Faluvégi, a kapuban Toft kezdte meg. A mérkőzés első találatára a negyedik percig kellett várni, ekkor a pesti együttes talált be, de Nze Minko azonnal válaszolt (1-1). A tizedik percre fordulva 5-3-ra vezettek kedvenceink. Negyedóra elteltével 8-6-os győri vezetést mutatott az eredményjelző. A félidő utolsó 10 percére fordulva továbbra is két gólos előnyben voltak a győri lányok (10-8). Az első félidő végül 14-13-as győri vezetéssel zárult.

A második játékrészben Toft helyett Leynaud érkezett a győri kapuba, és az első gólt Nze Minko szerezte (15-13). A 39. percben kiegyenlített a budapesti együttes (17-17).  A folytatásban fej-fej mellett estek a gólok, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A félidő véghajrájára egy gólos győri vezetéssel fordultak az együttesek (24-23). Az utolsó tíz perc is kiélezett játékot hozott, a 55. percben vezetéshez jutott a Ferencváros (25-26). Nem sikerült visszavenni a vezetést, így végül 27-28-as vereséget szenvedett a csapat.