A K&H női kézilabda liga 25. fordulójában az MTK Budapest együttesénél vendégszerepelt a Győri Audi ETO. Az első félidőben több hibát is vétett a győri együttes, de így is négy gólos előnnyel mehettek a szünetre. A második játékrészre már csak a győzelem mértéke volt kérdéses, végül 28-39-re nyert a Győri Audi ETO.

A szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzést a Győri-Lukács, Gros, Oftedal, Brattset, Nze Minko, Schatzl hatossal és a kapuban Leynauddal kezdte meg Ambros Martín. A találkozó első gólját a hazaiak szerezték, melyre Gros hetessel válaszolt (1-1). A 10. percben 5-6-ra vezetek kedvenceink, de öt perc elteltével már négy gólos volt előnye Groséknak (7-11). A félidő hajrájára fordulva továbbra is négy volt a különbség a csapatok között (9-13). Az első játékrész végül 13-17-es győri vezetéssel zárult.

A győri kapuba Toft érkezett, aki rögtön két védéssel kezdte meg a második harminc percet. Már hat perc elteltével megduplázták előnyüket kedvenceink (37. perc 13-23), majd két perccel később pedig már tízzel vezettek Hansenék (15-25). A második félidő felénél harminc lőtt gólnál jártak az ETO-s lányok (19-30). A mérkőzés utolsó tíz percére 22-33-as eredménnyel fordultak az együttesek. Végül 39-28-ra győzött a Győri Audi ETO.

Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen nagy létszámban kísértek el bennünket a 2022/2023-as idény utolsó idegenbeli magyar bajnoki mérkőzésére, Budapestre.

Ambros Martín: „Gratulálok az MTK csapatának az egész szezonhoz. Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, hiszen már itt bajnokká válhattunk. Hosszú út vezetett idáig, de fordulóról fordulóra küzdöttünk célunk elérése érdekében. Különböző félidőket játszottunk, az elsőben nem működött rendesen a védekezésünk és támadásban is sok hibát vétettünk. A második félidőben sikerült azonban javítani hibáinkat. Boldog vagyok, hogy megszereztük a bajnoki címet.”

Anna Mette Hansen: „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk még úgy is, hogy kevés játékosa maradt az MTK-nak. Az első félidőben több hibával játszottunk, de a második félidőben igazi csapatként küzdve sikerült megszerezni a győzelmet. Végig koncentráltunk, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvédenünk címünket.”