A szezon legjobban várt hétvégéjéhez érkezett a Győri Audi ETO.  Június első hétvégéjén az EHF Bajnokok Ligája FINAL4-ban szerepel a csapat. Az elődöntőben a tavalyi Bajnokok Ligája győztes Vipers Kristiansand lesz az ellenfél. A mérkőzés 2023. június 3-án, szombaton 15:15-kor kezdődik az MVM Dome-ban és a Sport1 élőben közvetíti.

Június első hétvégéjével véget ér a 2022/2023-as kézilabda idény, hiszen ekkor rendezik a női kézilabdázás legnagyobb eseményét, az EHF Bajnokok Ligája négyedöntőjét. A Győri Audi ETO idén is – ahogy az elmúlt években - résztevevője e rangos eseménynek.

Anne Mette Hansenék az idényben 16 mérkőzésen léptek pályára a Bajnokok Ligájában. 14 alkalommal a csoportkörben mérkőztek meg a lányok, ahol 11 győzelemmel és 3 vereséggel a ’B’ jelű csoport második helyén zártak. A negyeddöntőben a dán Odense ellen aratott győzelmekkel biztosította be csapatunk a FINAL4-ba jutást.  

2023. május elején pedig az is kiderült, hogy a bejutott – Vipers Kristiansand, Team Esbjerg, FTC-Rail Cargo Hungaria – négy csapatból a címvédő norvég együttessel mérkőznek meg kedvenceink a döntőbe jutásért.

A Vipers együttese az ’A’ jelű csoportban szerepelt a BL első fázisában, ahol 11 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel végzett az első helyen. A norvég együttes az elődöntőben a Rapid Bukaresttel mérkőzött meg, ahol az első találkozón 25-31-re, míg a másikon 40-31-re győzött, így 71-56-os összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

A legtöbb gólt eddig Markéta Járebková szerezte (106), őt Anna Vyakhireva követi 73 találattal, míg a harmadik Jamina Roberts 68 góllal.

Az elődöntő előtt a csapattal az utolsó FINAL4-ján résztvevő Ambros Martín vezetőedzőt kérdeztük.

A találkozót moldovai Igor Covalciuc, Alexei Covalciuc játékvezetőpáros vezeti és a hétvége összes találkozója a Sport1 televízión élőben követhető.

Felhívjuk az MVM Dome-ba érkezők figyelmét, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők fontos információkat tettek közzé, amely az alábbi linken megtekinthető: https://new.mksz.hu/cikk/4401